Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - KILÁTÓ - Ress Imre: A Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchiv 1984-es évfolyama / 66–69. o.

levéltárügy megoldandó problémáit tárgyaló írásoknak. Kritikai észrevételeink elsősorban a közigazgatás- és hivataltörténeti tanulmányok hiányára vonatkoznak. Sajnálatos módon a Gesammtinventar munkálatainak szüneteltetését követően az österreichisches Staatsarchiv-ban nem folytatódtak a hatóság- és hivataltörténeti kutatások, s így mind a késői középkor, mind az 1848-at követő polgári korszak, sőt az első Osztrák Köztársaság időszakából származó jelentős forrásértékű irategyüttesek fondképzőinek hivataltörténete mindmáig tisztázatlan és megíratlan maradt. A levéltári irodalomnak fenntartott rovatban többnyire folytatásokban közölt repertóriumokat, darab jegyzék eket találunk. Ez a levéltári gyakorlatban eléggé szokatlan eljárás kompromisszumos megoldás eredménye, s az Österreichisches Staatsarchiv önálló segédletsorozatának hiányát hivatott némiképp pótolni. A legnagyobb elismeréssel szólhatunk viszont a MOSTA aktuálisan gyors, megbízhatóan orientáló recenziós rovatáról, amely nem csupán a német nyelvterületen megjelenő levéltári kiadványokról, segédtudományi kézikönyvekről, forráspublikációkról, közigazgatási- és diplomáciatörténeti feldolgozásokról ad áttekintést, hanem figyelemmel kíséri a levéltár anyagának felhasználásával az amerikai egyetemeken készült monográfiákat éppúgy, mint az egykori Habsburg-monarchia utódállamaiban megjelent műveket. A folyóirat évi egy alkalommal, átlagosan félezer oldal terjedelemben jelenik meg, s szinte minden számban olvashatunk magyar vonatkozású írásokat. Az 1984. évi kötetet Christiane Thomas és Danila Colé Spilmann forrásközlése vezeti be I. Ferdinánd és V. Károly ifjúkoráról. A Habsburg-családi levelezésben mindeddig lappangtak V. Károlynak az öccséhez intézett korai levelei az 1514—17 közötti évekből, amelyek a két testvér közötti dinasztikus féltékenységből fakadó feszültségről tanúskodnak. A Burgundban nevelkedő s a családi örökösödési rend értelmében a spanyol trón várományosának számító Károly attól tartott, hogy a spanyol földön felnövő fivére nehézséget támaszthat trónigénye érvényesítésekor. A levelezésből kiderül, hogy többek között Károly sürgette a Habsburg—Jagelló házassági szerződés gyors realizálását, azaz Ferdinánd és Anna^ magyar királylány egybekelését, hogy ennek révén testvére megfelelő kielégítést nyerve mielőbb távozzon Spanyolországból. •—• V. Károly személyisége és török politikája áll Heinz Duchhardt tanulmányának középpontjában is, amely a császár 1535. évi tuniszi hadjáratának hatalompolitikai jelentőségét és eszmei-ideológiai indítékait vizsgálja. Tunisz visszahódítása a töröktől a spanyol monarchia földközi-tengeri vezető szerepének megőrzését és Károly presztízsének megerősítését célozta a francia királlyal szemben a dinasztikus hegemóniáért folyó küzdelemben. Császári méltóságából fakadóan a kereszténység védelmezőjének eszmekörében élő V. Károly a tuniszi hadműveletet a középkori keresztes hadjáratok ideológiai mozzanatait felelevenítve, a keresztény szolidaritás jegyében, tudatosan összeurópai vállalkozásként szervezte, s mint ilyen kiemelkedő eseménye török politikájának. A ragyogó katonai eredmények ellenére a vállalkozás politikai síkon nem hozott átütő sikert, mivel a Habsburg-világmonarchia lehetősége elmélyítette a francia—török szövetséget, amelynek révén a Porta az európai államrendszer legitim tagjának rangjára emelkedett. Ily módon a republica christiana ideológiája többé nem lehetett önmagában hatékony fegyver egy összeurópai törökellenes vállalkozáshoz, mert az európai hatalmak viszonyát a Portához nem ideológiai, hanem racionális, hatalompolitikai szempontok szabták meg. Figyelemre méltó a tanulmány mentalitástörténeti analízise, amelynek során a szerző V. Károly személyesen irányított afrikai vállalkozásainak eszmei indítékait a magyarországi hadszintérről való távolmaradása ideológiai motívumaival vetette össze. A kereszténység védelmezőjének szerepében V. Károly a török elleni védelmi harcot, amelyre 67