Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - MÉRLEG - Herényi István: Feiszt György: Rövid magyar címertan és pecséttan. Bp., 1986. / 77–78. o.

Feiszt György Rövid magyar címertan és pecséttan Budapest, 1986. Tankönyvkiadó. Történelemszakköri Füzetek 15. 98 pag. Bertényi Iván kis magyar címertanának megjelenése után örömmel üdvözölhetjük Feiszt György hasonló tárgyú könyvét. Ök ketten az úttörők a történeti segédtudományok eme elhanyagolt területének feldolgozásában. Közel 50 éve annak, hogy egyáltalán Magyarországon heraldikai tárgyú könyv megjelent. A külföld e tárgyban messze előttünk jár, hogy csak a Münchenben 1974ben megjelent Wappenbilder-lexikonra és Heinz Machatschek Berlinben napvilágot látott Unterhaltsame Wappenkunde (1981) című művére utaljak. Visszakanyarodva Feiszt György munkájára, azt kell mondanunk, hogy Bertényi munkájával szemben többet is, meg kevesebbet is adott. Többet adott a pecséttannal, de kevesebbet a címertanban. Bertényi könyve inkább az érdeklődő nagyközönség részére íródott, Feiszt munkája viszont elsősorban didaktikai célokat szolgál. Nagyon logikus és könnyen tanulható a címertan négy fejezete: címer és részei, a heraldikai külső díszek, a címerhasználat története Magyarországon és a magyar államcímer kialakulása. Szerencsésnek mondható a pajzs a benne levő mesteralakok és címerképek összeállítása, valamint a címersisak és címerdísz ismertetése. A didaktikai szempontokat itt a sok ábra és kép nagymértékben elősegíti, hála Gelencsér Ferenc és Murányi József ez irányú közreműködésének is. Persze az ábrák és képek kiválasztása egyedül Feiszt György érdeme. Csak sajnálni lehet, hogy legalább egy színes kép nincs a műben, ami persze nyilvánvalóan emelte volna a könyv árát. Az egyesített magyar címer színes képe a tanulókban viszont rögződött volna. Feiszt hozza a pajzs, a mesteralakok és a címerfcépek különböző és legjellegzetesebb formáit. További finomításra egy tankönyvben nincs lehetőség, de didaktikai szempontból felesleges is. Más lenne a helyzet, ha ez a könyv kézikönyvnek" készült volna. A címersisak és címerdísz fejezetekben a szerző olvasmányos formában tárgyalja a legfontosabb alakzatokat. Ez nagyban elősegíti a mondanivaló megértését. A címerekkel kapcsolatban nem ártott volna a nemzetségi címerek magyar vonatkozásainak (őstörténet) bővebb tárgyalása, a szokásjog folytán kialakult címerek ismertetése. Amikor ugyanis megindult a királyi címeradományozás, a címerek magyar vonatkozásaikat jórészt elvesztik és a korabeli udvari címerfestő stílusát juttatják kifejezésre. Itt helyesen emeli ki a szerző a gótikus, reneszánsz, barokk és modern címerek jelentőségét, ráirányítván az ifjúság figyelmét a fejlődésre. 77