Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

vizsgálatainkban. Gyakorlatilag mindeddig az sincs még tisztázva, hogy ez a szerződés létezett-e egyáltalán. Bethlen Miklós azt írja, hogy a szövegét soha nem látta, a rendek nem fogadták el. II. Rákóczi Ferenc utolsó röpiratában, amelyben az erdélyi fejedelemség jogairól szól és amelyet az utrechti béketárgyaláson terjesztettek, közli az 1686. június 28-án a császár és az erdélyi fejedelem megbízottai aláírásával ellátott és szerinte hiteles megállapodás legfontosabb pontjait. Legutóbb tudomásunkra jutott, hogy egyik Gyulafehérvárott keltezett példányát Angliában az állami megállapodások, szerződések között ma is őrzik. Korántsem állíthatjuk, hogy a tudományosan megalapozott történelmi gondolkozásért, egyáltalán a történelmi gondolkozási tér kitágításáért folyó küzdelmeinkben történetírásunk ezt a kérdést tisztázta volna. A további kutatások szükségességét hangsúlyozva tehát csupán annyit jelzünk, hogy az is, amit eddig a szerződésről tudunk, úgy tűnik, egybevág Apafi sokszor megfogalmazott követelményével: úgy akart a Szent Liga tagjai közé lépni, hogy Erdély állami szuverenitását a Habsburg kormányzat beolvasztó igényeivel szemben Európa országai garantálják. A szerződésben Lipót császár biztosítja, hogy Erdélyt felveszik a Szent Liga tagjai közé, elismeri a fejedelemség állami szuverenitását, határait, egykori területeit, ha a töröktől visszafoglalják a fejedelemséghez engedi, a fejedelemség jogait, a négy bevett vallás szabadságát nem háborgatja, a fejedelmi címre soha igényt nem tart, és a háborút lezáró békeszerződésbe Erdélyországot is beveszik. A fejedelem kötelezettséget vállalt, hogy Kolozsvárra és Dévára, a fejedelmi őrség mellé császári őrséget is befogad a háború idejére, a hadseregnek élelmet szállít, rövid időn belül meghatározott összeget ad a háború szükségére. A szerződés titkos. A fejedelemség Buda visszavívása után csatlakozik nyíltan a szövetséghez. Ha ennek a szerződésnek a helyét próbálnánk kijelölni, akkor számba kell vennünk az előzetes, tapogatódzó megállapodásokat, továbbá a Habsburg kormányzatnak azokat a megállapodásait, amelyeket ebben az időszakban Raguzával, Brandenburggal és más német fejedelmekkel kötött, végül meg kell vizsgálnunk majd a Szent Liga tagjainak más szerződéseit is. Mire ez a megállapodás megszületett, már javában folyt Buda ostroma. Viszonylag nagyon későn, csak 1686. június 6-án döntötték el, hogy az Esztergom környékén gyülekező hadsereg Buda alá vonul. Még május végén is erősen tartotta magát az az elképzelés, hogy óvatossági meggondolások alapján Székesfehérvár és Eger vívását kezdjék inkább meg. Budát 1684 után úgy nevezték Bécsben, hogy „veszett szikla", a török minden erejét beveti védelmében. Az Oszmán hatalom számára a várnak különös jelentősége volt. Evlia Cselebi leírásából úgy értelmezhető, hogy a Porta európai hatalmát látta benne testet ölteni. Budán a kereszténység szeme, írták és a budai pasák nemegyszer magyarországi királynak nevezték magukat. 1686 őszén a nagyvezér már visszafoglalását tervezi majd, ezért indít hadjáratot a következő évben is és egy angol jelentés szerint az 1690-es évek elején a Portán az a vélemény, hogy addig nem békülhetnek meg a kereszténységgel, amíg Budát vissza nem szerzik. „Tudom — írta Esterházy Pál nádor Lipót császárnak —, hogy milyen nagy a jelentősége Budának és mennyi haszon haramiának Felségedre Buda megvívásából." A pápa Budára tekintett és Lotharingiai Károly herceg, a császári csapatok vezére a Haditanácsban ugyancsak Buda ostromát követelte. A keresztény Európa számára Buda megvívása különlegesen nagyszabású, szinte földöntúli erőfeszítést kívánó vállalkozás szimbóluma. A magyar királyság és a fejedelemség társadalma pedig több, mint száznegyvenöt éven át szakadatlanul a magyar királyok székvárosát, az államiság, 24