Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

lett vennie, hogy Bécsben félreállították, a magyar katonaságot magábaolvasztja a Habsburg császár állandó hadserege. 1635-ben pedig az országra hárították a Habsburg országok haditerheinek 70%-át, a nádor már az országpusztulás rémképeivel viaskodik. Hogyan emelkedett ki ebből a mélypontból az ország 1686 tavaszán és nyárelején, az a magyar történelem még megíratlan fejezetei közé tartozik. Mi most befejezésül a Szent Liga Európájának idevágó lapjairól idézünk fel néhány mozzanatot. A török korszak másfél évszázada Magyarországon az európaiságért, a keresztény civilizációhoz tartozás megőrzéséért vívott erőfeszítések, kísérletek története is. A királyság főméltóságviselői és az erdélyi fejedelmek Európa csaknem minden hatalmával kiépítették összeköttetéseiket. Mohács Magyarországa kultúrájában minden újat befogadott, szakadatlanul igyekezett újrafogalmazni közösségét a megújuló Európával. Talán ez is az oka, hogy a Liga Sacra Európája akár önmaga megosztottságának tükörképét is szemlélhette Magyarországban. A királyság és a fejedelemség nem csupán a kereszténység és az oszmán világ ütközőterülete volt, hanem behálózták az európai országok érdekellentéteinek erővonalai. Helyzete súlyosabb, mint bármelyik európai országé. Két sajátos körülmény miatt. Erdély és a királyság a múltban mindig fegyvert fogott a török ellen valahányszor nemzetközi szövetség csapatai jöttek az országba, vagy reménye nyílt, hogy Európa segítségére siet. Végül minden alkalommal súlyos veszteségeket szenvedett. A segítségére jött hadseregek kiélték és megsarcolták: „Országunkat megrabolván visszamentek s magunkat magunknak hagytak." A törökök pedig megbüntették és területét tovább csonkították. Az Oszmán Birodalomról tudták, hogy nagysága delelőjén túljutott hatalom, de azt meg nap mint nap tapasztalták, hogy félelmetes ellenfél, még állandó életveszedelem. Ha Európát a kahlenbergi csata örömmámorából 1684 őszén a budai ostrom kudarca a törökök elszánt védekezése józanította ki, a magyarokat évszázados tapasztalatok intették óvatosságra. Zrínyi diagnózisa új aktualitást nyert: „II. Szelim ötven szultána karjainak bilincsében s findzsái között lerészegedve is meghódította a ciprusi királyságot, félelmetes sereggel tudott megjelenni Lepantónál, bár legyőzte őt a keresztény szövetség, mégis előrenyomult, hogy megkaparinthassa Tuniszt. A török anélkül, hogy győzne, mindig győz, nemcsak nem marad legyőzött. Benne a mesebeli Anteusz öltött festet, aki mindannyiszor visszanyeri erejét, valahányszor a földet érinti." 1686 elején pedig a török még nem volt legyőzött. Sőt Róma nunciusa írja éppen ekkor: félő, hogy a török ismét Bécs falai alá jön, ha most békét kötnek vele. A másik körülmény, amely a királyság és Erdély helyzetét súlyossá tette, hogy államisága a protestáns lakosság lelkiismereti szabadsága, művelődési önrendelkezése a Habsburg kormányzat miatt súlyos veszélybe került. Átmentése csak úgy lehetséges — amint ezt sokszor megfogalmazták —, ha török elleni háborúban államhatalmi szinten, intézményesen vesznek részt. Különben elvész másfél évszázad harcainak értelme, minden megőrzött értéke, s — amint ezt többen megfogalmazták — elvész jövője is. Az államhatalmi szintű jelenlét azonban csakis a Habsburg dinasztikus érdekeket ellensúlyozni képes külföldi hatalom segítségével lehetséges. Röviden; Magyarország és Erdély sajátos érdekei is kettős jellegűek. Mielőbb szorítsák ki a törököt az országból, aminek az európai egység az alapvető feltétele. Nyerjen biztosítékokat államisága védelmében, ez viszont a hatalmi ellentétek igen magas szintű áthidalását követeli meg. 1686 forrásai arról tájékoztatnak, hogy kínosan és keservesen, de mégis a konfliktusok, a fe22