Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

A Szent Liga 1685 óta fokozatosan elmélyülő válsága azonban arra vallott, hogy éppen ezek az alapelvek kezdenek működésképtelenné válni. Indokolt a kérdés, egyáltalán át lehetett hidalni ezeket a nehézségeket a korabeli Európában? Ez a Liga Sacra annyiban különbözött az előzőektől, hogy csak KözépEurópa és keleti térségeinek országait fogta szövetségben össze. Kezdetben még azokat sem egészen. A pápai diplomácia, és a világi hatalmak érdekegyeztetése jóvoltából két évbe telt, amíg végre megkötötték az orosz—lengyel békét. 1686 májusában Oroszország hadat üzen Isztambulnak és megtámadja a Krím félszigetet. Csak június 9-én állapíthatja meg a Szent Szék bécsi követe, hogy „a tatárok betörésétől nem kell többet tartani". Ez azonban bármilyen fontos, csak az egyik lépés a közmegegyezés útján. A második a nehezebb, mert anyagi természetű. A török háború a pénz, az anyag, az emberi munka háborúja is. Csak a császári hadsereg fenntartása átlagban évi 20 milliót kívánt. A fejedelemségek komoly összegekért bocsátották a Szent Liga rendelkezésére csapataikat. A több, mint százezer főnyi hadsereg ellátásának költségeit élelemben, fuvarban, hadiszerben és főleg az emberi munka értékeiben még senki nem számolta pontosan össze. Mennyit ért a gyógyszerek, kötszerek tömege, a szerszámok gramadája és mennyit ért az emberek ereje? Tudjuk, hogy a XVII. századi Európa gazdasági régióiról, fejlődésének jellegéről ma nagyon megoszlik a történészek véleménye. Nem kívánok most ezekbe a vitákba belebocsátkozni. Csupán annyit szükséges jelezni, hogy akár az általános regresszió, vagy a centrum és a periféria, akár a protoindusztrializáció korszakának tekintjük ezt a kort, a Liga Sacra összetételében rejlő kérdés mindenképpen kérdés marad. Anglia, Hollandia, Svédország, Belgium, Portugália kívül maradtak a szövetségen. A török háborút Közép- és Kelet-Európa országai vívták meg. A gazdasági és társadalmi fejlődés tekintetében a nyugatinál szegényebb, masabb régió népei hozták meg hatalmas anyagi és véráldo zataikat. S bármilyen fejlettségi szintet testesítettek meg ezek az országok, a lényeg az, hogy 1686-ban már sem a Habsburg birodalom, sem a velencei köztársaság kincstára nem tudta fedezni készpénzköltségeit. Lengyelország 1683ban még 48 ezer főnyi hadseregre szavazott meg adót, 1686 elején már súlyos nehézségekkel küzd. Tudjuk, a háború költségeinek igen nagy részét XI. Ince pápa teremtette elő. Az első két évben összesen 10 millió segélyt adott úgy, hogy mozgósította az egyházi vagyont, adakozásra késztette az olasz hercegeket és az egyházi és világi közösségeket. A történettudomány azonban még korántsem aknázta ki a török háborúra szerzett és kiadott összegekről vezetett gondos pápai elszámolások gazdag anyagát. Olvashatók itt meglepő tételek, mint például orvosság, kötszer, takarók, lőszer, liszt, fegyver, szállítás költsége, ökörvásárlás és ököreladás s zab és széna a hadsereg lovainak, vagy például; „a kozákok részére szövetvásárlásból és annak megvarratásából származó költségek". Ezek az elszámolások azt is bizonyítják, hogy a Szent Ligából kimaradt nyugateurópai országok anyagi erejükkel több-kevesebb mértékben mégis kivették részüket a török háborúból. Nincs terünk arra, hogy olyan pápai tervezetek elemzésébe bocsátkozzunk, mint például a következő sokatmondó cím alatt található: „Hogyan lehet a török elleni háborúra pénzt szerezni." Csupán anynyit jelzünk, hogy a pápa 1686 elején súlyos válságában szerez az egyházi jövedelmek fedezetére bankkölcsönöket és nyitja meg a nyugati pénzvilág addig el nem ért forrásait. Megállapítást nyert az is, hogy a Habsburg kormányzat ugyancsak 1686 tavaszától kezdve veszi nagyobb mértékben igénybe udvari hi19