Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

telezőjének Oppenheimer Sámuelnek szolgálatait. Anglia és Hollandia a magyar királyság és Erdély bányakincsének fedezetére adtak kölcsönöket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az előadásunk bevezetőjében vázolt követelmény, Európa különböző régióinak egysége 1686 első felében, a török háború anyagi alapjainak megteremtésével a gazdasági szférában kezdett határozottabb formát ölteni. Félreérthetetlenül kifejezésre juttatva azt, hogy Nyugat országai vállalják Közép- és Kelet-Európa ügyét. De vajon sikerült a török ellen döntő összecsapásra készülő Európának egységbe rendezni az ellentartó politikai érdekeket is? XIV. Lajos Franciaországát szoros kapcsolatok fűzték a Portához. 1665-től kezdve a gazdaság, a diplomácia és a politika tengelyén kezdtek egymásba épülni a keresztény és az oszmán világrész érdekei: török nagykövetet fogadtak Párizsban, a franciák megszilárdították helyüket a levantei kereskedelemben és megkötötték 1685-ben a tuniszi egyezményt. Emellett Lengyelországban, s a magyar királyság és az erdélyi fejedelemség politikusai körében Franciaország Ösztönzte a török orientációt és az önállóságra törekvő német fejedelemségekben is buzgón építette a Habsburgok hatalmi terjeszkedésére a viszszavágás hatalmi bázisait. 1686 elején az összehangolt francia—török támadás nagyon is reális alternatívának látszott. Mi fordította meg XIV. Lajos politikáját 1686 tavaszán? Mi késztette rá, hogy egyenlőre félretegye a Rajna menti támadás terveit? Máig nem adott rá kimerítő választ a történettudomány. Mi is csupán feltevésekre szorítkozhatunk. Nemrégiben került elő egy érdekes térkép a földközi-tengeri török erődökről. 1685—1686-ban készítették XIV. Lajos megbízásából. Címében figyelemreméltó a következő megállapítás: „azzal a szándékkal, hogy a király e területeket lerohanja és birtokába vegye". Nincs most lehetőségünk, hogy elsoroljuk a bizonyítékokat. Tény, hogy Versailles-t komolyan foglalkoztatta a franciák török elleni hadbalépésének a lehetősége is. Nyilván ezt a tendenciát erősített? fel XI. Ince pápa ösztönzése, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében vesse be a király büszkeségét, a hadiflottát, mert így jobban megszilárdíthatja európai hatalmi helyzetét is. A változásban, ami 1686 tavaszán bekövetkezett, mindemellett hatalmas tényező a közvélemény ereje. A Szent Szék bécsi követe 1685 végén jelenti, hogy az Esztergom környéki nép annyira felbátorodott a táti — ahogy akkor nevezték — esztergomi csata sikerén, amikor Lotharingiai Károly herceg Botytyán János vezetésével harcoló esztergomi lovasság közreműködésével megsemmisítette az Érsekújvár felmentésére induló török sereget, hogy küldöttséget kívánnak küldeni a császárhoz: a keresztény csapatok mielőbb vessék ki erről az országrészről a török igáját. Ugyanezt az „esztergomi győzelmet" Berlinben protestáns lelkészek tábori imákkal és prédikációkkal ünnepelték, s 78 ágyúlövés adta tudtára a világnak, hogy Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem félretéve vallási fenntartásait, csapatokat küld a Szent Liga vállalkozására. 1685 végén, 1686 elején Ince pápa úgy adta ki újra a lepantói bullát, hogy a protestánsok érzékenységére is figyelemmel volt. Az európai politikai propagandában válnak először teljesen nyilvánvalóvá a törökellenes háború nemzetközi méretei. Tudjuk, hogy az angol, francia, holland és általában az európai politikai publicisztika a török háborúk eseményein nőtt fel. Az 1650-es években Milton még azért érvel Görögország érdekében, mert az ékesszólás szülőanyját fel kell szabadítani a pogányok rabságából. 1686 Sacra Ligájának Európájában a pamfletírók az igazság kimondásának igényével tárják fel kíméletlenül a politikusok és a titkos diplomáciák legrejtettebb kártyalapjait. A Napkirály és Lipót császár egyaránt tollhegyre kerül. Az első, mert törökbarát politikájával 20