Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok igazgatása, 1920–1944 / 37–51. o.

szonylag könnyű áttekinteni. A ménesbirtok közvetlen irányítását a Mezőhegyesen székelő igazgatóság látta el, élén a jószágigazgatóval. Két jószágfelügyelő, egy titkár és egy helyettes titkár tartozott még az igazgatósághoz. Az egész gazdaságot átfogóan irányító és koordináló szerv mindösze öt főből állt. A jószágigazgató áttekintette és közvetlenül irányította a 30 000 holdas gazdaságot, a földművelési, állattenyésztési, ipari ágazatot együtt. Egyben személyes felelősséget vállalt a munkamenet zavartalanságáért, a gazdaság jövedelmezőségéért. Erre a nagy elméleti felkészültséget, gyakorlati tapasztalatot, áttekintő- és szervezőképességet igénylő posztra minden esetben a birtokon — esetleg társbirtokon — hosszú ideje munkálkodó, az üzemmenetet aprólékos részletességgel ismerő, tapasztalt és rátermettségét már bizonyító tisztviselőt neveztek ki. A megszállás után a gazdaságot talpraállító Batta Sándor 1921-es kinevezése előtt huszonkét évet töltött Mezőhegyesen.

29 A ménesbirtok sikereinek fontos eleme volt a tisztviselők, különösen az igazgató kiválasztásánál alkalmazott egyetlen szigorú mérce, az alkalmasság. Korszakunkban négy személy töltötte be a mezőhegyesi jószágigazgatói tisztet: 1917—1921: Koszits Pál, 1921—1932: Batta Sándor, 1932—1937: Vattay Dezső, 1937—1944: Koch Gyula.

30 Átlagosan hét évet töltöttek a gazdaság élén, hogy nem többet, abban része volt a hierarchiában való emelkedésnek. Ugyanis, mint a gyakorlat mutatja, a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatója sikeres működése esetén automatikusan várományosává lett a 'minisztériumi osztályvezetői stallumnak s a gazdasági főigazgatói címnek. A körülmények szerencsés alakulása — életkor, minisztériumi nyugdíjazások stb. — esetén a jelöltség realizálódott is. A felsorolt igazgatók közül Koszits Pál is, Batta Sándor is gazdasági főigazgató lett. A gazdálkodásban helytállt, a birtokok üzemét hosszú évtizedek gyakorlatából ismerő szakemberek minisztériumi kinevezése rendkívül hasznos gyakorlat volt, valamelyest ellensúlyozta a centralizált központi irányítás továbbélő elemeinek negatív hatását. A 30 000 holdas mezőgazdasági nagyüzem igazgatójának vállaira nehezedő terhek nagyságára utal a tizenhárom évi szolgálat után, 1917-ben leköszönt jószágigazgató, Jankovich Lőrinc; „Erős szervezetű elődeim sem bírták ezen állást 10—11 évnél tovább viselni."

31 Épp az igazgató tehermentesítésére szervezték meg 1903-ban a két jószágfelügyelői állást; hatáskörük korszakunkban sem változott. A két jószágfelügyelő a birtok fele-fele részén a növénytermesztési munkák menetét felügyelte, emellett egyikük a gazdaság ipari üzemeivel, a másik az állattenyésztéssel kapcsolatos központi teendőket látta el. Az igazgatóság stábjához tartozó negyedik tisztviselő az igazgatói titkár volt, munkaköre a jószágigazgatóéhoz hasonlóan tág, szinte ímindenre kiterjedő. Többnyire a gyakornokok sorából került ki az igazgatóság ötödik tagja, a törzskönyvek vezetésével megbízott helyettes titkár. Az igazgatóság és a termelést gyakorlatilag végző egységek — kezelőségek — között közbülső helyet foglalt el a pénztár, a kasznárság és a szertár. Bár ezek a

z in

tézőségek ugyanúgy az igazgatóság alárendeltségében, önálló hatáskör nélkül működtek, mint például a kerületi intézőségek, az általuk betöltött funkció mégis a hierarchia középső szintjére helyezte őket. Főként azért, mert munkájuk során minden közvetlenül termelést irányító egységgel — intézőséggel — kapcsolatba kerültek, lévén feladatuk a termények számontartása, az anyagok ^beszerzése, s ezek pénzügyi adminisztrálása. A pénztárosból, ellenőrből és egy segédtisztből álló pénztár bonyolította a ménesbirtok pénzügyeit, az utalványozást, az adminisztrálást, önálló utalványozási jogköre nem volt, ehhez szükség volt az igazgató utasítására. Az üzemesítés után, az előírt jövedelmezőségen felüli összeget a Magyar Nemzeti Bank 43