Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése / 21–36. o.

•vagy arról, hogy a megadományozott már nemes lenne, amint a XVI. század első két évtizedéből további hasonló, polgárok számára kiállított címeresleveleket tárt fel a kutatás.

61 De maradt fenn magánföldesúri fennhatóság alatt levő mezőváros közösségének szóló címeradomány is a XV. századból.

62 Ha mindezeket kiegészítjük a korból ránk maradt címeres pecsétek

63 tanúságával, feltétlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy — a leggyakrabban nem adománylevél alapján, hanem önállóan felvett jelvényként — széles körű nem nemesi (polgári, paraszti) címerhasználat alakult ki Magyarországon a középkor végére.

64 Voltaképpen ezt az állapotot foglalta írásba a kor szokásjogát a XVI. század második évtizedében összeállító Werbőczy István, amikor sokat idézett Hármaskönyvében a következőket mondta: „A címer, melyet a fejedelem valakinek ad, a nemességnek nem szükséges kelléke, hanem csak ékessége. Mert a címer adományozása egymagában senkit sem nemesít, minthogy sok polgárnak és közrendű embernek van a fejedelemtől nyert címere, de azért még nem számítjuk a nemesek közé."

65 Ügy tűnik tehát, hogy a forrásokból két eltérő tendencia bontható ki: egyrészt a (régi) címerek és bizonyos előjogok, a címerek és a nemesség összekapcsolása, másrészt a címerviseléssel esetleg együtt járó jogi előnyök elutasítása. Bár e tekintetben csak további vizsgálatok után lehet a véglegesség igényével bizonyosnak mondható eredményre jutni, annyit a fenti adatok birtokában is megkockáztathatunk, hogy a két eltérő felfogás valószínűleg a XV. század és a XVI. század első évtizedei politikai küzdelmeiben lelheti magyarázatát. Valószínűleg nemességünknek a hatalomért versengő egyik csoportja kísérelhette meg, hogy a címerhasználat szokásaiból a napi politika síkján hasznosítható tőkét kovácsoljon magának, amit aztán a politikai ellenfél akadályozni igyekezett. Nagyon tanulságos, hogy mindkét, a címerviselésre vonatkozó felfogás túlélte a középkort. A Habsburg királyok alatt a címeradományozó oklevelek nagy része már a nem nemesek számára szólt, s a címerrel együtt — birtok nélküli — nemességet is adományozott, azaz a címerviselést és a nemességet a gyakorlatban is összekötötte (armalista nemesek).

66 Ugyanakkor szélesedett az önként felvett címerek használóinak a köre is: egyre nagyobb számú polgári, mezővárosi, céh, falusi pecsétnyomóra vésettek címert.

67 Ki felügyelhetett a címerekre, használatukra a mindennapi életben a középkori Magyarországon? — Nyugat-Európában külön e célra kiképzett személyek, a heroldok már a viszonylag korai időszakban fontos szerepet játszottak a lovagi tornák — és olykor a csaták — szabályainak (!) a megtartatásában, s csakhamar bizonyos kiváltságoknak is a birtokába jutottak. 1406-ban a francia heroldok már kollégiumot is alkottak. Magyarország uralkodója, Zsigmond 1412ben nevezett ki címerkirályt az itteni heroldok és persevantok élére Johan Kunigsberg személyében.

68 Ha a kinevezett címerkirály nevéből következtetni lehet származási helyére, a magyar uralkodó nem Flandria, Brabant vagy Holland vidékéről származó személyt választott, miként ez akkoriban szokásos volt.

69 Hogy a eímerkirály és beosztottjai (ill. elődjeik és utódjaik) milyen szerepet játszottak hazánkban, vajmi keveset tudunk róla. Az valószínűnek tűnik, hogy többségük nem rendelkezett olyan magas szintű szakmai ismeretekkel, mint nyugati kollégáik. A Pozsony város kiadásai közt fennmaradt, heroldot említő utalásból csak az állapítható meg, hogy tevékenysége a címerekkel (a jelen esetben a városéval) függött össze.

70 A magyar király heroldja, aki nyilván a két ország uralkodói családjai közt folytatandó diplomáciai tárgyalások céljából tartózkodott Franciaországban, 1371-ben 10 livre tournois-t kapott Merész Fülöp burgund hercegtől. A herold a hercegnek egy vadászkürtöt adott.

71 V. László király a Nagykapusi Hofmeister családnak 1454-ben adott címereslevelében meghagyja a heroldoknak és perse28