Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése / 21–36. o.

líthassanak ki vele.

49 A jól felismerhető szolgabírói pecsétek iránt megmutatkozó igény összefügghetett azzal, hogy a köznemesség politikai törekvésíei ekkoriban már túlléptek a (saját) vármegye keretein, s egyes vezetőik (követeik) már az országos politikában is szerephez jutottak.

50 így állandóan szükségük lehetett könnyen azonosítható hitelesítő eszközre. Arra vonatkozóan, hogy a törvény előkészítésének az idején miért merült fel a saját címerrel rendelkezés követelménye, csak találgathatunk. Azt akarták-e kizárni a törvényjavaslat készítői, hogy a megye főispánja az ő címerét viselő (azaz még saját címerrel sem rendelkező) közeli, s még a megyei közéletben is ismeretlen familiárisának a szolgabíróvá választását próbálja elérni, vagy ellenkezőleg, a köznemességnek a megyei politikában is még „homo novus"-^riak számító, s ezért még címert sem viselő rétegeit szándékoztak a szolgabírói tisztségekből kirekeszteni, nem tudhatjuk bizonyosan. Mindenesetre fél évszázaddal később már a törvénybe is belekerült, hogy a szolgabírák ismert címereket és pecséteket kötelesek használni.

51 Egy, a XV. század legvégén kelt, Ung vármegye hatásága által 1498-foan kiállított okievél pedig egy perben a peres féllel együtt esküt tevőktől (eskütársaktól) azt^ is megkívánta, hogy meghatározott címereikkel már régóta kiváltságolt és díszített nemesek legyenek, akiket a köznyelv címereseknek nevez.

52 (Itt zárójelben meg kell jegyezni, hogy a magyar „címer" szó, amely 1326-ban még sisakdíszt jelentett,

53 az idő folyamán jelentésváltozáson ment át.) Az idézett adatok alapján úgy látszik, hogy a XV. századra kialakult Magyarországon a már régebben címerrel rendelkező nemesek, a „címeresek" rétege, akik egyes területeken bizonyos kiváltságok birtokába jutottak, ill, kívántak jutni. A magyar címertan és jogtörténet egyes kutatói mindezek alapján le is vontak olyan következtetést, hogy Magyarországon a címerviselés alanyainak a köre ekkoriban korlátozott volt,

54 illetve, hogy a XV. század vége felé a nemességet már nem a földbirtokhoz, hanem a nemeslevél és a címer használatához kötötték.

55 Valóban így van ez? Beigazolódna Félix Hauptmann „Wappenfáhigkeit"-je a XV. századi Magyarországon? A probléma nem ilyen egyszerű. Vonjuk be vizsgálatunkba a „címeres" szó más helyeken fellelhető előfordulásait is! 1410-ben „providé domine relicte condam Petri dicti Cymeres de Patach" végrendeletileg hagyományozott szőlőrészéről olvashatunk.

56 A „providus" jelző gyakran fordul elő polgárok neve mellett, de ez nem perdöntő, mert nemesekével is szokott állni. 1411-ben „Susanna relicta condam Petri dicti Cymeres de Cherkuth" neve bukkan fel,

57 egy évszázaddal később azonban már egyértelműen jobbágyot illetnek Címeres névvel.

58 Ennek a névnek a magyar nyelvtörténeti kutatás mind ez ideig nem tudta megnyugtató magyarázatát adni, de az a fenti adatokból is mindenesetre megállapítható, hogy e viszonylag hosszú ideig használt megnevezés viselői nem csupán nemesek lehettek. Ugyanakkor azonban nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy a „Címeres" jelzőt vagy tulajdonnevet egyes, magukat rátartian viselő nem nemes személyekre ragadványnévként, gúnyból mondták, írták, esetleg egyesek valami más, ma már ki nem deríthető okból vették fel. így, csak e szó nyelvtörténeti vizsgálatával még nem cáfolható megnyugtatóan a nemesség és a XV. századi címerviselés összekapcsolásának az elmélete. További támpontok nyerhetők azokból a címereslevelekből, amelyek nem nemesek részére szóló adományt tartalmaznak. 1447-ben Hunyadi János kormányzó Pogány Miklósnak, Tiorda város polgárának,

59 1459-ben I. Mátyás király Bakócz Bálintnak és fiainak ad címert, de a Bakóczok nemességet csak 30 évvel később, új címereslevelükkel kapnak.

60 Az 1507-ben, II. Ulászló király által Schirmer János brassói polgárnak adott címereslevélben sincs szó nemesítésről, 27