Levéltári Szemle, 36. (1986)
Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése / 21–36. o.
(címeres) pecsétjével erősítette meg az általa kiállíttatott oklevelet, sőt, ama is volt példa, hogy az alispán ura, a főispán (családi) címerét vésette a saját pecsétjére. 40 Hogy a familiáris ura címerével ellátott pecsétnyomót használt, a XIII. század végén — igaz, kivételképpen — még a királyi kúriában is előfordult: Devecseri Márton (1293—1297 közt) alországbíró pecsétjén ugyanúgy a Péc nemzetség címerét lehet felfedezni, mint az ugyanakkor működő (s valóban e nemzetséghez tartozó) Apor országbíróén. 41 A bemutatott esetekben minid a familiárisok, mind uraik (magán) címeres, vagy címer nélküli pecsétjei tulajdonosaik állami tisztségei révén fontos „közjogi" funkcióhoz jutottak, hiszen a pecséttulajdonosok „hivatalos" oklevelein is ott találjuk őket. Hasonló közjogi szerephez jutott a XIV. század utolsó és a XV. század első évtizedeiben a (főpap) kancellár magánpecsótje is, amelyet a királyi különös jelenlét bírósága kisebb jelentőségű kiadványainak a megerősítésére használtak. 42 De nem csupán pecséteken juthattak közjogi szerephez magánszemélyek címerei, hanem olykor pénzeken is. Így a XIV. század közepétől a kamaraispáni tisztségbe lépő Saracenus Jakab és testvére, János (szerecsenfejes) névcímerének a címerképe számos pénzen tűnik fel I. Lajos uralkodása idején. 43 Az 1530nas évek elején pedig (már a Mohácsot követő zűrzavaros időszakban) az idegen politikai kalandorból János király oldalán Magyarország kormányzói méltóságába emelkedett Ludovicus Gritti címere jutott tán még megbecsültebb helyzetbe, amikor az országgyűlés kimondta, hogy csak az ő címerével Budán készült pénzek elfogadása kötelező. 44 Ez utóbbi esetekben a címereknek kétségtelenül hitelesítő szerep is jutott. Hasonló funkciót természetesen az uralkodó címere is betölthetett. I. Lajos királyunk a bécsi kereskedők hajói után nagyságuk szerint szedette a vámot. A vámjogot gyakorlókhoz írt parancslevelében előírja, hogyan kell — lábbal — é hajókat megmérni, hogy pedig visszaélésre ne kerülhessen sor, a mértékül szolgáló láb hosszúságát feltüntető (mérő)vasat adatott a bécsieknek, amelybe — nyilván az ellenőrzés és a garancia jegyeként — a király „pajzsjegye" volt belevésve. Lajos elrendelte, hogy ennél rövidebb mórtéket a vámosok ne használhassanak. 45 A XIV. századtól kezdve a nemesség köréből elsősorban annak volt szüksége pecsétre, aki valamilyen országos vagy egyéb (megyei, helyi) tisztséget töltött be. Hogy egy pecsét hiteles lehessen, közismertnek kellett lennie. 46 Márpedig az ismertség szempontjából nagy előnyt jelentett, ha egy pecsétet az uralkodó által adományozott címerrel díszíthettek. Anélkül, hogy a címerjogot és a pecsétjogot össze kívánnánk mosni (a gyakorlatban helyenként amúgy is összefolynak ...), meg kell állapítanunk, hogy a különböző tisztségviselők magáncímerekkel díszített pecsétjei nagymértékben elősegíthették, hogy a XV. században Magyarországon is kísérletek figyelhetők meg a címerviselés és bizonyos politikai előjogok összekapcsolására. Említsünk meg néhány hasonló esetet a kortárs Európából. V. Henrik angol király 1417-ben rendelettel tiltotta meg a címerviselést mindenkinek, hacsak örökség vagy adományozás nem jogosította fel erre. VIII. Amadé savoyai herceg 1430-ban, V. Alfonz portugál király 1466-ban kísérelte meg a címerviselés jogát csak a nemesekre korlátozni. 47 Hazánkban egy (közvetlenül) 1435 előtt keletkezett törvénytervezet azt szándékolta elrendelni, hogy a megyei szolgabírakat olyan jó, nemes és lelkiismeretes férfiak közül válasszák, akiknek saját címerük van. 48 Könnyen lehet, hogy a javaslat körül politikai természetű viták folytak, mindenesetre Zsigmond király 1435-ben kiadott „decretum majus"-a. végül csak azt írta elő, hogy a szolgabíráknak könnyen felismerhető pecsétjük legyen, hogy más szolgabíráknak és a főispánnak vagy az alispánnak a pecsétjével együtt hitelt érdemlő okleveleket ál26