Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése / 21–36. o.

gül, voltak-e jogviták valamely konkrét címer használata miatt? Amint látjuk, e kérdések a magánszemélyek címerbJaisználatával kapcsolatos problémakört ölelik fel. A magyarországi középkori címerjog természetesen egy sereg más problémát is felvet (a királyi címer-államcímer, a testületek, közösségek által használt, a területi címerek egyes kérdéseit stb.), ezek vizsgálatára e helyütt nem térünk ki. Hazai címerhasználatunk első évszázadára vonatkozóan — néhány pénz címeres ábrázolása és egyes írott források ritkaságszámba menő utalásai mellett — elsősorban a pecsétek tanúságtételére vagyunk utalva.

18 Korai címeres pecsétjeink azt mutatják, hogy az ország fő tisztségviselői igen gyakran használták az uralkodó Árpád-ház címerének az ábrázolásait. (A legkorábbi ismert ilyen típusú címer Pat nádor 1213-i pecsétjéről való.

19

) Bár híaniarosan megjelentek a tulajdonosuk nemzetségi (családi) címerét viselő pecsétábrázolások is,

20 a királyi címernek az országos (főbb) tisztségviselők pajzsára emelése a XIV. századig divatban maradt. (Voltaképpen olyan „insignia dignitatis et officii" voltak ezek, amelyekről Bartolus de Saxoferrato ír — nyugat-európai vonatkozásban — munkája I. fejezetében.)

21 Az ország fő tisztségviselőit a XIII—

XIV. században a király nevezte ki hazánkban. Politikai szempontokat figyelembe kellett vennie, az ország vezető nagybirtokosai is beleszóltak e kérdésbe, sőt bizonyos esetekben, így pl. idegenek magas tisztségekbe helyezése esetén a törvény (1222:11) is kötelezte a királyt tanácsa beleegyezésének elnyerésére,

22 de így is elsősorban az uralkodótól függött, ki került olyan méltóságba, amelyben állandóan szüksége volt pecsétre, s vált egyben olyan tisztség birtokosává, amelyben a király pajzsára hasonlító jelvényt volt szokás viselni. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a politikai életben részt nem vevő, s így okleveleket ki nem állító kisebb birtokosok még hosszú ideig nem vésettek pecsétet, s így fel sem merült számukra az a probléma, hogy címeres jelvényt válasszanak-e maguknak.) Bár a méltóságba kerülés — elvileg — a királytól függött, arról mégis hallgatnak a források, hogy közvetlenül a király adta volna a jogot a címerviselésre. Feltehetően természetes volt mind a király, mind a tisztségbe emelt személy, illetve környezetük számára, hogy a magas országos méltóság birtokosa a király címerét viselheti. A XIII. század második felében azonban érdekes krónikarészlettel találkozunk. A IV. László király krónikaírója, Kézai Simon által írt Gesia Hungarorum többek közt előadja a távoli Hispániából Magyarországra költözött Nagymartoniak nemzetségének a történetét. Az Imre király (1196— 1204) feleségével, Konstancia aragóniai királylánnyal beköltözött nemzetség Kézai szerint kitüntette magát előző hazájában a tuniszi szultán ellen vívott harcokban, s a király és a katonaság közösségének együttes döntéséből felcserélhette előző címere vörös tarpajzsát új, sasos címerre.

23 Minthogy a címeresere a krónikás elbeszélése szerint még a nemzetség hispániai hazájában történt, nem állapítható meg teljes bizonyossággal, miért került bele a krónikába. Lehet, hogy (esetleg a nemzetségi hagyomány alapján) valóban így képzelték el a Nagymartoniak sasos címerének a felvételét Európa e távoli részén, de azt sem tarthatjuk teljességgel kizártnak — bár valószínűtlen —, hogy a XIII. század második felének Magyarországán (Kézai korában?) valóban a király és a „communitas militiae", azaz a nemesség képviselőinek a közös döntésével („decretumávál") történhetett egy vagy több címeradományozás, ill. címercsere, s végül az is lehet, hogy a krónikaíró a saját korában jelentkező bizonyos nemesi hatalmi törekvéseknek adott burkoltan hangot, amikor is a távoli országba helyezett történettel kívánta szorgalmazni a beleszólás jogát a nemesség, ill. annak politikai reprezentánsa^ részéről a címercserékbe, esetleg — további célként — más ügyekbe. Ez utóbbi felfogás mellett látszik szólni, hogy Kézai művében tudatosan al23