Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése / 21–36. o.

vonulóban vannak.

8 Ha a címerviselést az egyes országokban, tartományokban időlegesen megszorító rendelkezések nyomán emlegetik is a címerképes nemességet, >más területek, más korszakok vonatkozásában már ők is készséggel elismerik minden társadalmi osztály, réteg, testület tagjainak a címerviselésd jogát, s így tollúk nyomán Hauptmann egykori alapkategóriája már alig kifogásolható ímegfogalmazásbeli sajátossággá szelídült.

9 A címerjogról a nyugat-európai heraldikusok által napjainkban vallott felfogás főként Rémi Mathieu,

10 Bruno Bemard Heim^ és Paul AdamEven

12 munkásságának köszönhetően alakult ki. Konkrét anyagfeltárások alapján ők véglegesen elvetették a heraldikai képesség leszűkítő teóriáját, s kimutatták, hogy az önhatalmúlag választott címerek szabad viseléséneik a joga a középkorban minden társadalmi osztályra kiterjedt (ideértve a szolgaállapotúakat is). Nem véletlen tehát, hogy a címer visel és szabadságát már a XIV. század neves heraldikai írója, Bartolus de Saxoferrato ás hangsúlyozza.

13 Mindezek azonban mégsem jelentették minden kötöttség teljes feloldását az egyének címerhasználatát illetően. Minthogy a címereket főként gyakorlati okokból (a megismerhetőség, ill. a tulajdon jelölése vagy az akarat nyilvánításának a kifejezése céljából) viselték, használták, ebből logikusan következett az exkluzivitásnak általánosan tiszteletben tartott joga. Ennek megfelelően tilos volt engedély nélkül olyan címert választani, amelyet másvalaki már viselt. Minthogy a címerek igen hamar örökletessé váltak, egy-egy családhoz való tartozást is jelentettek, így visszaélésszerű használatuk mindenképpen jogi viszályokhoz vezetett volna.

14 Az egyes, nagy családok címerüket gyakran használták fel földbirtokaik jelölésére is, lami azt jelentette, hogy azok a feudális földtulajdonhoz is kötődni kezdtek. Előfordult, hogy valamely főúri család kihalása után a földbirtokuk tulajdonába lépő új család is ugyanazt a címert vette használatba, sőt arra is .akadt példa (s nem is kis számban), hogy a címereket a földbirtokkal együtt eladták, eladományozták, hűbórbe adták. Gyakran írásba is foglalták az ilyen adásvételeket. Emellett — különösen a Német-Római Birodalomban és Angliában — a XV. századtól kezdve egyre inkább divatossá vált, hogy a többnyire addig is viselt címereket az uralkodóval díszes adománylevélbe foglaltatták.

15 (A XIV. század végéig a címeradomány okban az uralkodók többnyire a saját címerüket vagy annak valamely címerképét, mesteralakját juttatták a címernyerőnek.) Főleg financiális megfontolásoktól vezérelve egyes uralkodók a XV. századtól arra kezdtek törekedni, hogy maguknak tartsák fenn a címerviselésre való felhatalmazás (a címerek engedélyezésének), majd a címerek regisztrálásának a jogát.

16 Ezek a törekvések átnyúltak az újkorba is. Mindezeket a kérdéseket az egyes országokban általában a szokásjog szabályozta, s a címerekkel kapcsolatos jogvitákat többnyire magánjogi természetűnek fogták fel.

17 Minthogy hazánk a nyugati műveltség keleti határán feküdt, a címerviselésnek és a címerhasználat egyes szokásainak a meghonosodása magyar földön csakhamar bekövetkezett. Középkori társadalmunk felépítése azonban bizonyos mértékig különbözött a nyugat-európaitól, ezért jogosan merül fel néhány, hazai címerhasználatunkkal összefüggő jogi kérdés a külfölditől esetleg eltérő szabályozásának a lehetősége. Hogyan lehetett valamely címer használatára jogot szerezni Magyarországon? Leszűkítették-e valamikor a címerek használatának a jogát bizonyos személyekre, ill. csoportokra hazánkban, vagy mindenki szabadon választhatott címert a középkori Magyarországon? Tulaj donítottak^e előnyt annak, ha valakinek címere volt? Használtak-e magáncímereket közjogi méltóságba, tisztségbe emelt személyek funkciójuk gyakorlása során? Kik felügyelték a magyarországi címerhasználat (főként szokásjogilag) szabályozott elveinek a betartását? S vé22