Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - Bohony Nándor: Beszámoló Kávássy Sándor "Bevezetés a történettudományba" c. főiskolai jegyzetének vitájáról / 54–60. o.

ben. „A jelenlegi munka — írta —, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Kávássy Sándor ismereteit, szakirodalmi tájékozottságát valóban elmélyült módon, nagy igényességgel tágította, az egyes tárgyalásra került témakörök szakirodalmát — figyelembe véve a legfrissebb eredményeket is — gondosan tanulmányozta. Munkája eredményeként nemcsak megállapításait dokumentálta bőségesebben és az előző kiadás fejezeteinek anyagát teszi gazdagabbá, hanem a korábbiakhoz képest új fejezeteket is iktatott a kötetbe (pl.: a magyar honismertető irodalomról, az összeírásokról, a térképekről)." Véleménykülönbség abban mutatkozott, hogy a szükségesnek látszó átdolgozás után a jelenlegi jegyzetet mint főiskolai tankönyvet, vagy mint módszertani kézikönyvet kapja-e kézhez az olvasó. A bírálók többsége, így pl.: Rácz István, Kristó Gyula, Kiss Géza, Bak Borbála és Kriveczky Béla a tankönyvi változat, Nyulásziné Straub Éva és e sorok írója pedig inkább a kézikönyvvé történő fejlesztés mellett tört lándzsát. Niederhauser Emil írásban megküldött szakvéleményében viszont azt javasolta, hogy a megírandó „tankönyv legyen egyszersmind kézikönyv, amely minden fontos adatot tartalmaz". A tankönyv és a kézikönyv viszonyát, funkcióját illetően érdekes álláspontot foglalt el Kiss Géza. ,,A huszadik század második fele — olvasható bírálatában — alaposan kiélezte a kézikönyvek és a tankönyvek harcát. Divat lett... az előbbinek magasztalása, az utóbbinak, mint a szegényes »tankönyvműveltség« forrásának elítélése. A »vagy-vagy-« alternatívája azonban ebben az esetben is káros. A két műfaj ugyanis csak kiegészítheti, de nem pótolhatja egymást. A tankönyv — szerintünk — legalább annyira fontos eszköze az ismeretszerzésnek, mint a kézikönyv az elmélyülésnek és a továbblépésnek. A különbséget és nem a szükségességben érzem, hanem inkább abban, hogy a kézikönyv írását tudósokra vagy tudósok kollektíváira kell bízni, a tankönyvet pedig tapasztalt pedagógusokra." Kávássy munkájáról szólva természetesen nem maradhatott válasz nélkül az a kérdés sem, hogy a jegyzet szerkezete, felépítése, belső tagoltsága, illetve a kivitelezés során alkalmazott nyomdatechnikai eljárások vajon mennyiben segítik a jegyzet anyagának elsajátítását. E vonatkozásban több kritikai észrevétel is elhangzott. így pl. többen is megjegyezték, hogy a jegyzet egészére bizonyos arányeltolódás jellemző, minthogy a 18. század előtt keletkezett forrástípusok viszonylag nagyobb teret kapnak, mint az ezt követő idők kútfőinek bemutatása. De más vonatkozásban is megfigyelhető az aránytalanság. Bak Borbála mutatott rá, hogy amíg az oklevelekkel kapcsolatos ismeretek tárgyalása egy egész oldalt sem tesz ki, addig a paleográfia — igaz, a megértést elősegítő ábrákkal együtt — több mint nyolc, a kronológia négy, a heraldika pedig hat oldalt foglal el. Azzal sem értett egyet, hogy azonos vagy hasonló jellegű kérdésekre vonatkozó tudnivalók nemegyszer szétszórtan, különféle egységekben olvashatók. így fordulhat elő, hogy a térképekről a történelem forrásai között, a második fejezetben, a régi magyar térképekről viszont száz oldallal hátrébb, az ötödik fejezetben esik szó. A fentieken kívül Bak Borbála még a jegyzet anyagának megfelelőbb tagolására és a jelenleginél használhatóbb utalási rendszer kidolgozására tett javaslatot. „A gondos szerkesztés — írta bírálatában —, nemcsak az esetleges átfedéseket, az egy kérdésre vonatkozó anyag szétszórtságát küszöböli ki, nemcsak a hivatkozást teszi egyszerűbbé, az egész feldolgozást könnyen áttekinthetővé, de biztosítja azt is, hogy a hallgatók a szakórán tanultakat és az olvasmányaikból szerzett ismereteket is könynyebben tudják rendszerezni és a kutatásmódszertani ismeretekhez kötni." A szerkezet módosítására tett javaslatot Kiss Géza is. „Úgy tűnik például — olvassuk bírálatában —, hogy a Történelem forrásai c. (II.) fejezetben lenne helye A régi magyar térképek (V.) és A történelem forrásai c. (VII.) fejezetek50