Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - HÍREK - Köszöntjük Kanyar József Állami-díjas levéltárigazgatót, a Levéltári Tanács elnökét / 103–. o.
Köszöntjük Kanyar József Állami díjas levéltárigazgatót, a Levéltári Tanács elnökét A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából Állami-díjjal tüntette ki Kanyar Józsefet, a történelemtudományok doktorát, a Somogy megyei Levéltár igazgatóját levéltári és történelemtudományi munkásságáért, regionális kutatásaiért. Kanyar József 1916. április 29-én Kaposújlakon született. Gimnáziumi tanulmányait Kaposvárott végezte, majd a budapesti református teológia után tanítóképzőt végzett, a pécsi egyetem jogi és államtudományi fakultásán pedig doktori fokozatot szerzett. A felszabadulást követően a Nemzeti Parasztpárt pécsi kerületi titkára és nemzetgyűlési képviselője volt. 1948 óta Somogy megyében dolgozik, a Somogy megyei Levéltár igazgatója. Tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, elnöke a Hazafias Népfront kaposvári bizottságának, alelnöke az Országos Honismereti Bizottságnak, elnöke az 1983-ban újjászervezett Levéltári Tanácsnak. Éveken át volt a Magyar Történelmi Társulat alelnöke, s e minőségében sokat tett a történészek és a levéltárosok közötti együttműködés elmélyítéséért. Történettudományi munkássága felöleli a dél-dunántúli régió egészét és különösen úttörőszerepet játszik a módszertani alapok kimunkálásában. 1972-ben védte meg kandidátusi, 1983-ban akadémiai doktori disszertációját. Szakirodalmi munkássága elsősorban a művelődéstörténeti kutatásokban hozott kimagasló eredményeket. Kitüntetése alkalmából tisztelettel köszöntjük Kanyar Józsefet és további eredményes munkásságot kívánunk számára.