Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - HÍREK - Blazovich László: Elindultak az Anjou-kori oklevéltár munkálatai / 104–105. o.

Elindultak az Anjou-kori ökle vél tár munkálatai* A 19. század utolsó harmadában örvendetesen fellendült középkori forráskiadás az első világháború idején elakadt, és azóta egy-egy nagy teljesítménytől eltekintve nem tudott erőre kapni. A forráskiadás megtorpanásának okait e helyen nem célunk fejtegetni, mivel éppen a medievisztika kutatóinak egyik régi óhaját majd megvalósító újabb Anjou-kori oklevéltár kiadásának kezdeti lépéseiről szeretnénk beszámolni, A korszakról összefoglaló igénnyel készülő, Nagy Imre szerkesztette Anjoukori okmánytár első kötetének megjelenése (1878) után több mint száz évvel később, 1983-ban indult el a ,,Kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása" című tárcaszintű kutatási főirány keretében az újabb vállalkozás. A hosszabb előkészületek után beindult, 22 kötetre tervezett vállalkozás munkáját a József Attila Tudományegyetem Középkori Magyar Történeti és Történeti Segédtudományok Tanszéke koordinálják. Szerkesztő bizottságának tagjai: Érszegi Géza, Kristó Gyula, Makk Ferenc, főszerkesztő: Kristó Gyula. A terv szerint az oklevéltár az 1301. és 1387. március 31. közötti időszak okleveleit tartalmazza. Az összegyűjtendő oklevelek területi illetőségét pedig a korabeli magyar állam határai adják. Dalmácia tekintetében csak a magyar vonatkozású oklevelek szerepelnek majd az oklevéltárban, ám a magyarságra és államára utaló, bárhol külföldön megjelent oklevelek az oklevéltár gyűjtőkörébe tartoznak* kivéve a magyar pénzekre vonatkozó adatokat. Az Anjou-kori oklevéltár a Zsigmond-kori oklevéltárat tekinti mintájának. Ezáltal 137 év „oklevéltermése" jobbára hasonló módon lesz közzétéve. A megjelenő kötetek tehát az egyes oklevelek magyar nyelvű regesztáit tartalmazzák, a már megjelenteket és a kiadatlanokat is azonos terjedelemben, tipográfiailag egységes formában. A regeszta a protokollumot (eredeti nyelven és rövidített formában), az arengát, a narratiót, a dispositiót, a méltóságnévsort, eredeti nyelven és rövidítve a keltezést, a kancelláriai jelzeteket és az oklevél hátoldalának feljegyzéseit tartalmazza. A feldolgozók arra törekednek, hogy az illető oklevél minden lényeges adata helyet kapjon a regesztában, amelyet az oklevél külső leírása (az oklevél anyaga, a pecsételés módja), a régi és új őrzési jelek és az esetleges kiadások helyének felsorolása zár le. A regeszta az eredeti nyelven foglalja magában az esetleges határjárásokat, és ha a szerkesztő fontosságából következően úgy ítéli meg, egyéb oklevélrészt vagy -részeket is tartalmazhat. így indokolt esetben az in extenso közlés is lehetséges. * Készült Kristó Gyula: A készülő Anjou-kori oklevéltárról c. a, Fejérpataky Emlékkönyvben megjelenő írásának felhasználásával, 104