Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Erdmann Gyula: Történeti érték szervenként–szervtípusonként: rövid beszámoló az országos értékhatár-vizsgálati munka állásáról / 21–36. o.

ERDMANN GYULA Történeti érték szervenként — szervtípusonként Rövid beszámoló az országos értékhatár-vizsgálati munka állásáról A levéltárosok előtt itthon és külföldön egyaránt ismert tény a fondképző szervek munkája során évente keletkező irattári anyag egyre növekvő menynyisége és a levéltárak befogadóképessége közti szinte áthidalhatatlan ellentét. Az NDK-ban, ahol módszertanilag és a gyakorlatban is előbbre állnak nálunk az értékkiválasztásban, 5000 ifm-re becsülik az évente keletkező történeti értékű iratanyagot, míg Lengyelországban 21 000 ifm-re. Az NSZK-ban, csak az állami szerveknél évi 1000—2000 ifm-el gyarapodik a „levéltárérett" anyag.

1 Az NSZK-beli Carl Haase egyik cikkének címét nagyon is valósághűen így fogalmazta meg: ,,A selejtezés a levéltárak életkérdése."

2 Magyarországon eddig sem számolhattunk és a mai gazdasági helyzetben még kevésbé számíthatunk azzal, hogy az irattermelés növekedését követő ütemben új levéltárak sora épül. Az is köztudott, hogy levéltárainkban a felszabadulást követő korszak iratanyaga meglehetősen sok selejtet tartalmaz, ami mind a levéltárost, mind a kutatót felesleges munkák sorával terheli. Ennek oka részben a korábbi selejtezési ügykörjegyzékekben keresendő, melyek mai szemmel elfogadhatatlan mennyiségű irattári anyagot minősítettek történeti értékűnek s így levéltárba szállítandónak. A 45/1958. Korm. sz. r. s az ennek nyomán megjelent ágazati ügykörjegyzékek szerint az egyes szervek irattári anyagának a szerv tevékenységétől, az államhatalmi, államigazgatása vertikális tagolódásban elfoglalt helyétől, termelési értékétől stb. függetlenül — óvatos becsléssel is legalább 50%-a nem selejtezhető. Egy minisztérium, ill. egy C kategóriás vállalat 1972 előtti iratanyagának egyaránt fele kerülne (ill. került!) a rendeletek szoros betartása esetén levéltárba. Jellemző módon a helyzetet némileg az könnyíti, hogy a levéltárak esetenként „célszerű rugalmassággal" hajtják-hajtatják végre az említett ügykörjegyzékek szerinti selejtezéseket. Megjegyzendő, hogy az 50-es évek első felében alkalmazott csoportszámos rendszer ígéretes kísérlet volt a tárgy szerinti irattározásra s így a selejtezés megkönnyítésére: sajnos a kísérlet megbukott, főként az iktatással kapcsolatos megoldatlan kérdések miatt. (Kár, hogy 1956 után korrekció helyett a régi, elavult szisztémához tértek vissza.) A 70-es évek elején bevezetett szervenként! irattári tervek a tematikus, tételes irattározás révén kétségtelenül pozitív változást jelentettek, de rögtön meg kell állapítanunk: az országban keletkező iratanyag egészének kb. egyharmadát az irattári tervek is „történeti értékűnek" minősítik, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Az okok itt is ismertek: az ágazati minta irattári tervek ne/m differenciáltak a fondképzők jellege szerint, s a szervek jó része bizony egyszerűen lemásolta azokat. Másrészt ott, ahol a mintát nem másolták le mechanikusan, valóban a saját ügyköröket, a ténylegesen keletkező iratféleségéket vették alapul, és így készítették el az irattári terveket, ott is túl tágan határoz21