Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - MÉRLEG - Grábics Frigyes: Esztergom színháztörténetének forrásai a Komárom Megyei Levéltárban 1816–1944. Bp., 1983. / 101–102. o.
ról, és ebből a magyar vándorszínészek első nemzedékéről, életmódjáról és körülményeiről kapunk igen szemléletes képet. Ennél fontosabb azonban, hogy a 233 irat mutatója felvázolja a magyar színjátszás esztergomi múltját. Köszínház nincs, alkalmi játszóhelyeken töltik az ide vetődő társulatok nyáron a néhány hetet, télen a néhány napot. Az 1816-tól 1944-ig terjedő iratok kimutatják, hogy az egész időszakra kétségkívül a színházi ellátottság javulása a jellemző, ezen belül azonban a véletlen hézagokat és torlódásokat is produkált. A kevéske adatból, ami a német színészet jelenlétét mutatja, nem érződik harc, a magyar színésznek az érdektelenség a fő ellenfele. 1817-től minden társulat köteles volt egy előadást tartani a szegények javára. Sok ilyen előadásról maradt fenn elszámolás, az igen változó összegek jól szemléltetik a színészsors bizonytalanságát Esztergomban is. Ezen változtatni, a vidéki színészetnek szilárd szervezeti kereteket teremteni, erre sokan és sokféle megoldást próbáltak, az esztergomi iratok is az eredménytelenséget tanúsítják. A 19. század első felében gyakori az előzetes terv nélkül vándorló társulat, az első hatósági szabályozás az 1851-i volt, később vagy városok, vagy színigazgatók kezében volt a kezdeményezés, idővel azután a színigazgatói engedélyeket meghatározott területre adták. Esztergom legszorosabb színházi kapcsolatai a környező városokhoz fűződnek (Komárom, Tata, Székesfehérvár), 1905-ben van egy Székesfehérvár—Mohács—-Pápa—Esztergom színi kerület, 1908-ban viszont Mezei Béla (aki sajnálatosan kimaradt a névmutatóból) beszervezi a várost a győri színi kerületbe; rövid időre sikerült. Ez arra is figyelmeztet, hogy Esztergom színháztörténete nemcsak Esztergom számára fontos. Miskolcról szólván írja a kitűnő, színháztörténetben is illetékes Péter László, hogy egyetlen város külön színháztörténete megírhatatlan. A vándorló társulatok útvonala, az egyes állomások időtartama, alkalmazkodás változó körülményekhez és feltételekhez, a társulat mint szervezet alakulása, a műsor változása, átalakulása, a helyenkénti megvalósulás, a siker és a kudarc változatai és sok egyéb tényező együttesen adja a valódi képet. Vagyis erre az esztergomi füzetre nemcsak az esztergomi kutatónak van szüksége. Viszont a magyar színjátszás minden játszóhelyének szüksége van egy ilyen levéltári feltárásra. A jelen füzet bevezetője és bibliográfiája észlelhetően ennek a programnak a megalapozását célozza. Aminthogy a Színháztörténeti Füzetek testesebb párja, a Színháztörténeti Könyvtár is hasonló célokat követ. Nyilván abból a felismerésből, hogy ha már divat a színháztörténet, nője ki magát, ne mulandó, hanem időálló műveket hozzon. A Színházi Intézet újabb kiadványai jól szolgálják ezt a célt. Illetőleg egy gond azért van. E recenzió írójának személyes tapasztalata, hogy a kiadványok közember számára hozzáférhetetlenek. A példányszám sem látszik elégnek, de terjesztés helyett valami titkos forgalmazást gyanít az avatatlan. Pedig igazán megérdemelnék ezek a művek, hogy eljussanak a hozzáértőkhöz. Grábics Frigyes 102