Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Varga János: A történeti érték fogalma és a levéltár / 18–20. o.

VARGA JÁNOS A történeti érték fogalma és a levéltár A röviden csak levéltári tévéer-nek nevezett törvényerejű rendelet annak kimondásával kezdődik, hogy „a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, tudományos, műszaki, művelődési vagy egyéb szempontból jelentős, történeti értékű iratokat levéltári anyagnak kell tekinteni, és e törvényerejű rendelet szerint keli védelemben részesíteni". E nagy jelentőségű jogszabály szankcionálta a „történeti érték" fogalmát. Két vonatkozásban azonban naponta jelentkező, szakadatlan dilemma elé is állította a rendelet gyakorlati végrehajtóit. Egyrészt az egyéb megjelöléssel szinte korlátlanná tágította azon szempontok körét, amelyek alapján valamely irat megőrzésre érdemesnek minősül. Másrészt a történeti értéket a jelentőssel azonosította, ámde tartalmilag sem az egyiket, sem a másikat nem határozta meg. E hiány azonban nem felületességből, hanem azon kényszerűség felismerése folytán állt elő, hogy a történeti érték fogalma általánosan alkalmazhatóan valójában definiálhatatlan, és csupán konkrét és egyedi vizsgálat alapján foglalható állás ... a tekintetben, hogy az adott irat besorolható-e a tárgyalt kategóriába, vagy sem. Sőt e vizsgálat alkalmával is aránylag könnyebb és megnyugtatóbb döntés születhet, ha ellenkező irányból, vagyis az irat értéktelenségének oldaláról közelítünk a megoldáshoz. Az viszont tény, hogy a „történeti érték" fogalmának vannak olyan konstans elemei, amelyek egyikének vagy másikának, az esetek jórészében viszont csak összességüknek alapján az adott irat eleve megőrzendőnek minősül. Az első az irat tartalma, a benne foglalt adatok — e szót most tágan, jelenségek, események, intézkedések stb. körére is értelmezve — jellege, továbbá azoknak vagy mennyisége, vagy egyedisége. A második: magának az iratnak ;az egyedisége, pontosabban az a körülmény, hogy nem tömegesen, hanem vagy csupán egymagában, vagy — rendeltetésének megfelelően — korlátozott számban keletkezett. A harmadik: annak a funkciónak a súlya, amelyet az irat keletkeztetője akár saját korában, akár később az életnek az iratban is többe-'kevesbe tükröződő szférájában betöltött. Végül: az irat anyaga, valamint megjelenési formája, tehát az az eset, amikor az irat inem pusztán tartalmi, hanem művészi értéket is képvisel. Vannak tehát iratok, amelyek már a fenti követelmények egyikének megléte esetén is történeti értékek, és vannak, amelyeket csupán e követelmények egy részének, illetőleg összességének létezése avat történeti értékűvé. Mindez persze egyáltalán nem zárja ki, hogy valamely irat történeti értékűnek tekintődjék, noha a fenti kritériumok egyikének sem felel meg. Mert ilyenné tehet egy iratot például az életkora, még akkor is, ha adata vagy adatai a múlt mellékesnek tekinthető szférájára vonatkoznak, hiszen minél kevesebb információval rendelkezünk egy korból, annál értékesebb a róla szóló — akár 18