Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - Gerics József: A magyar király "birodalmi trónusa" a 13. században / 45–48. o.

Az érsek levele azonban ennél többet mondó forrás. Az auctoritas imperandi­nak tudniillik más értelme is van, mint az, amelyben a kánonjog alkalmazza. Ennek a másik jelentésnek szemléletes példáját II. Lajos császár 871. évi nyilatkozatában olvashatjuk. Lajos ti. elismerte: családja, a Karoling-ház a római szentegyháztól kapta „előbb a királyi, majd a császári hatalmat (regnandi prius et postmodum imperandi auctoritatem)." 6 A kifejezésnek ugyanez a jelen­tése abban a diplomatikus udvariassága levélben, amelyet 1157-ben II. Henrik angol király küldött Barbarossa Frigyesnek: „Nem fog hiányozni belőlünk a készség az engedelmességre Irántatok (voluntas obsequendi), hogy Nektek, akik méltóságban fölénk emelkedtek (dignatate preminetis), valóban császári hatalom jusson (imperandi cedat auctoritas)." 7 Ebben az értelemben alkalmazza az imperandi gerundiumot 1265-ben Manfréd királynak, II. Frigyes császár fiának a kiáltványa: „A császárság különleges előjogával. . . tündöklünk a világ többi királya felett (speciali prerogativa imperandi, .. prae ceteris mundi regibus praef ulgemus). " 8 Az auctoritas imperandi jól igazolható, másik jelentése tehát: auctoritas imperalis. Ladomér panaszleveléből világos, hogy ő az egyházon belül a király olyan auctoritas imperandi-j&t természetszerűen elvetette, amely az egyháziak obsequendi necessitas-át tételezte fel. Egészen más kérdés Ladomérnak és kör­nyezetének felfogása a magyar király olyan auctoritas imperandi-járól, amely az auctoritas imperalis szinonimája. Ladomérnak és az esztergomi egyházme­gyének az erre vonatkozó álláspontjáról határozott választ kaphatunk. Az esz­tergomi érsekség ui. 1283 áprilisában, Ladomér panasziratának feltehető kelté­vel azonos évben fontos kiváltságleveleket szerzett IV. Lászlótól. Ezek egyiké­ben a király a következő módon magasztalja az esztergomi fő egyházmegyét: ,.... mindörökké tartó kiváltsággal. . . akarjuk megerősíteni ... az esztergomi szentegyházat, egész országunknak anyját, avagy fejét; kizárólag tőle ékesíttet­vén királyi koronával, lépünk az ország kormányához és birodalmunk trónjára (sacrosanctam Strigoniensem ecclesiam, matrem tocius regni nostri seu ma­gistram, a qua sola Regali diademate insigniti, Régimen regni et tronum con­scendimus imperandi . . . duximus privilegio valituro in perpetuum munien­dum . . ,)."8 Ez az oklevél kétségtelenül Ladomér érsek sugalmazására keletkezett, a király átmeneti „megjavulásának" idején, pár héttel azután, hogy kénytelen­kelletlen bűnbánó nyilatkozatot tett: „Esztergomban a minap Isten sugalmazá­sára régebbi vétkeinkből jó buzgalomtól vezéreltetve megtértünk (nuper nobis apud Strigonium resipiscere preteritis nostris de transgressionibus auctore do­minó studio meliore protractis)." 10 A kiváltság egyszerre fejezi ki az esztergomi érsekség és a magyar király egymással szoros összefüggésbe hozott jogállását. Az esztergomi egyház Magyar­országon azt a méltóságot tölti be, mint amelyet köztudomás szerint a Laterán a világegyházban: mater tocius regni. . . seu magistra, kizárólagosan joga a ki­rály koronázása. Ez a koronázás a királyt „országa kormányzására" és „impe­rátori (vagy birodalmi) trónra" emeli. A „trónus imperandi"-ra emelkedés a ma­gyar királynak olyan hatalmát fejezi ki, amely öt országán belül a császárral egyenrangú, szuverén uralkodóvá teszi. Elnyerése az esztergomi érsektől való koronázás következménye, s az így kapott auctoritas imperandi az egyház elle­nében nem érvényesíthető. Ez — Ladomér magyarázatában — nem kánon­ellenes, zsarnoki parancsolgatás az egyház és az egyháziak felett. Ha a király ilyesmire törekednék, Esztergom, főpapja nem habozik a Szentszékhez fordulni ellenében. Az esztergomi érsekkel való együttműködés azonban — Ladomér szerint — megadja a királynak az országban a főhatalom teljességét, az érsek felfogása szerint helyesen értelmezett auctoritas imperandi-t. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom