Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - Gerics József: A magyar király "birodalmi trónusa" a 13. században / 45–48. o.
Anélkül, hogy akár csak vázlatosan is megpróbálnám ismertetni, miként igyekeztek Európa egyes országaiban a királyok, illetve jogászaik a római jognak eredetileg a római császárra vonatkozó fogalmait és előírásait egy-egy király szuverenitásának jellemzésére használni, közvetlenül hivatkozom arra, mikor tűnik fel a legmagvasabb megfogalmazás: a királynak országában császárként való kezelése, a Rex est imperátor in regno suo jelszó a 13. században egyegy területen: Hispániára nézve 1210 körül, Angliában 1291/1292-ben, Franciaországban 1300 körül, Szép Fülöp király és VIII. Bonifác pápa akkor világtörténeti jelentőségű összecsapásai idején. Mi volt a helyzet ebben a tekintetben Magyarországon? Ladomér esztergomi érsek, az 1260-as években még egykori bolognai jogtanuló s V. Istvánnak, mint ifjabb királynak hajdani alkancellárja, kérlelhetetlen ellenfele volt IV. (Kun) László (1272—1290) király félpogány. egyházellenes politikájának, s Lászlóval szemben a hazai püspöki kar élén kénytelen volt ismételten a Szentszéknél védelmet keresni. Az érsek 1288 tájban a pápához intézett levelében foglalta össze a hazai egyháznak azokat a sérelmeit, amelyeket László terhére írt. Ez a levél érdekes nyilatkozatot ad a király ajkára. Ladomér panasza szerint László — egyházi szempontból súlyosan kifogásolható, egyéb megjegyzések közt — ezt mondta az érsek megbízottainak: „Nekem ui. magam vagyok a törvény, és nem tűröm, hogy ilyen-olyan papok törvényei megkössenek .. . Nem az a dolga uratoknak, hogy nekünk törvényt szabjon, hanem az, hogy kövesse az általunk meghozottat: szükségképpen az obsequendi necessitas illeti meg őt, nem pedig az auctoritas imperandi. (Ipse enim mihi sum lex, nec aliquorum astringi patiar legibus sacerdotum .. . Non est domini vestri legem nobis impendere, sed impositam per nos sequi: obsequendi eum manere debet necessitas non auctoritas imperandi.)" 4 A király állítólagos szavainak mintáit aránylag pontosan meg lehet jelölni. Az egyik forrás pogányokra vonatkozó bibliai hely: „A pogányok ui., akiknek nincs törvényük, saját maguknak Önmaguk a törvény. (Gentes enim legem non habentes ipsi sibi sünt lex. Rom 2,14)" A másik forrást a Corpus Juris Canonici több azonos hangzású helyében jelölhetjük meg. Ezek mind az 502. évi római zsinat szövegein alapulnak. Közülük a legterjedelmesebb Gratianus Decretum-ából a cl D.96, ez maga a zsinati .Jegyzőkönyv" részlete. Eszerint ,,. .. nem volt szabad az egyházban a világiaknak ... semmiféle statuendi... poíestas-szal rendelkezni, mert őket az obsequendi necessitas illeti meg, nem az auctoritas imperandi. (. .. non licuit laicos statuendi in ecclesia .. . habere aliquam potestatem, quos obsequendi manet necessitas, non auctoritas imperandi.)" 5 Az érsek által vád tárgyává tett kijelentés a fenti formában nem hangozhatott el László ajkáról. Ö képtelen lett volna a Bibliából és a kánon jogból idézni. A kutató ezért könnyen juthatna arra a következtetésre, hogy az érsek Róma haragját akarta felkelteni a király ellen, s Lászlóra minél súlyosabb egyházi fenyíték kirovását igyekezett elérni a pápánál. Ezt a következtetést támogathatná az a körülmény, hogy László a levél szerint az egyház ügyében auctoritas imperandi-t igényelt magának, ez pedig az idézett összefüggésben auctoritas iubendi-t, auctoritas praecipiendi-t jelent. így a hir legfeljebb annak a bizonyítéka lenne, hogy Ladomér a király egyházellenes törekvéseinek és politikájának a Szentszék előtt tudós megfogalmazást adott, úgy, hogy ehhez a kánonjog fogalmait és szakkifejezéseit használta fel. Ha a dolog pusztán ennyiben állna, akkor a levél az érsek diplomáciai-szellemi fegyvertárának fontos darabjával ismertethetne meg, s azzal a módszerrel, hogyan igyekezett Ladomér minél kedvezőtlenebb színben feltüntetni a félpogány királyt. 46
