Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Pálmány Béla: Nagy Lajos (1926–1984) / 100–101. o.

fél évre a Pest és Nógrád megyék levéltári anyagát őrző Budapesti 2. sz. Állami Levéltárba kerül, majd szeptembertől a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárba helyezik át. Hét éven át dolgozik itt, a későbbi Fővárosi Levéltárban. Első publikációi szülőföldje, Fejér megye és kedves városa, Székesfehérvár történetéről jelentek meg, köztük a megye jobbágyságának XVII—XVIII. századi történetéről, a dűlőnevekről, pusztatemplomokról írt dolgozatai. Ő „fedezte fel" és tette közkinccsé Wathay Ferenc fehérvári alkapitány konstantinápolyi rabságában, 1604-ben írt csodaszép énekeskönyvét. A Fővárosi Levéltárban bekapcsolódott Budapest történetének kutatásába és e munkásságának eredményei példamutatóan alapos és kitűnő stílusú tanulmányai. Topográfiai művei — a Terézváros, Pest, a budai Vár, a Víziváros, illetve Székesfehérvár késő középkori helyrajzáról — mellett elmélyülten, statisztikai forráselemzéssel készült tanulmányokat írt a két ikerváros, Buda és Pest XVII—

XVIII. századi társadalmának tagozódásáról. Levéltárosként a levéltári leltárak készítésében vállalt úttörő munkát, megjelentetve Pest város, illetve a székesfehérvári püspökség segédleteit. 1961-től 1979-ig a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott, az Újkori Osztályon, majd 1973-tól az újonnan szervezett Várostörténeti Osztály vezetőjeként. Itt teljesedett ki várostörténeti munkássága, melynek összefoglalásai a Fekete Lajos szövegének átdolgozásával és kiegészítésével készített „Budapesttörténete a török korban" és az egyszemélyes teljesítményként kitűnt ^Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig" című monográfiája. A kvantitatív történetírás hazai megalapozóinak egyikeként négy megyét — Baranya, Fejér, Mosón, Tolna — dolgozott fel „Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában" I. Dunántúl kötetében. Alapító tagja volt a VEAB Kézműves-ipartörténeti munkabizottságának és egyik szellemi irányítója a .,céhkataszter'' néven ismert forrásanyag feldolgozásának, többnyelvű mesterségnév-szótárat állítva össze. 1979-ben meg kellett válnia a Budapesti Történeti Múzeumtól. Már betegeskedő emberként, melyhez önmagát nem kímélő életmódjával maga is hozzájárult, lett ismét levéltáros. Az Űj Magyar Központi Levéltár újonnan alakított Módszertani Osztályán dolgozott, mint tudományos főmunkatárs. Visszatérő, súlyos megbetegedések között állította össze a magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei közül a katolikus, az evangélikus és a kisebb egyházak anyagairól készült segédleteket. Nagy örömére és erkölcsi elégtételére szolgált, hogy négy éven át — tanítványai szeretetétől övezetten — oktathatott a szegedi József Attila Tudományegyetemen újkori magyar történelmet. Még kezébe vehette a Bácskai Verával közösen írt „Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban" című nagy monográfiáját, a XIX. századi magyar gazdaság- és társadalomtörténet-írás új, funkcionális szemléletű és kvantitatív módszerű irányzatának első kiemelkedő eredményét, amelynek megállapításai a tízkötetes Magyarország történetébe is bekerültek. Már csak posthumus jelenik meg azonban a Bácskai Verával közösen összeállított „Széchenyi István pesti tervei" című levelezéskiadványa. Személyében nem csak egy kiválóan felkészült történészt, tapasztalt levéltárost vesztettünk, de egy kellemes, szellemes, segítőkész munkatársat, szeretetre méltó Embert is. Pálmány Béla 101