Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Pálmány Béla: Nagy Lajos (1926–1984) / 100–101. o.

volt. Aki településtörténettel kíván foglalkozni, nem nélkülözheti alapvető munkáit. Sajnálatos módon befejezetlenül maradt munkája a Mohács utáni Magyarország nemességének birtoklástörténetével, gazdasági és társadalmi helyzetével foglalkozó, hatalmas anyaggyűjtésen alapuló feltárása. Több cikket írt külföldi szakfolyóiratokba (Vierteljahrschrift für Sozialund Wirtschaftsgeschichte, Zeitschrift für Agrargeschichte und Agrarsoziologie), de népszerű cikkek írására is vállalkozott itthoni folyóiratok számára. 1965-ben kandidátusi fokozatot nyert, 1976-ban a történettudomány doktora lett. Történetírói tevékenysége mellett kiemelkedő szerepe volt az Országos Levéltár feudalizmuskori osztálya talán legnagyobb forgalmú szekciója, a kamara archívumának referenseként. Elsősorban a helytörténészek — mint tudjuk épp ezek közt mennyi a segítségre szoruló, kezdő kutató — kezdik itt gyakran kutatásukat, az urbáriumok, dica- és tizedjegyzékek világában. Maksay végtelen türelemmel, segítőkészséggel és óriási anyagismerettel sietett segítségükre. Munkatársai, barátai — akik szerencsések voltak mellette dolgozni — és rajtuk kívül a történelem művelőinek százai őrzik emlékét. Bélay Vilmos NAGY LAJOS (1926—1984) Fájdalmasan korán, szellemi frissessége teljében hatalmasodott el a ma még gyógyíthatatlan kór a történészek, levéltárosok és muzeológusok szakmai társadalmában egyaránt nagyrabecsült és szeretett munkatárs, Nagy Lajos testén. Most, hogy pályája véget ért és mi, volt kollégái szorongó érzéssel próbáljuk számba venni életét, munkásságát, látjuk igazán, hogy így is jelentős életművet hagyott maga után. A gazdasági világválságban tönkrement dunapentelei parasztcsalád, megélhetését biztosítandó Pesterzsébetre költözött. Lajos barátunk egész életére kiható szellemi útravalót a budapesti református gimnáziumban kapott. Érettségi után, 1944 őszén jogásznak iratkozott be a pesti egyetemre, de háború miatt e tanulmányai hamar véget értek. A légószolgálatból és a szerencsésen rövid hadifogságból hazatérve 1945 tavaszán már a bölcsészkarra iratkozott be, immár a történelmet, magyar irodalomtörténetet és művészettörténetet választva szaktárgyául. Iskola- és évfolyamtársai úgy emlékeznek rá, mint páratlan tehetségű, rendkívül széles érdeklődési körű, tetterős fiatalemberre. Egyetemistaként, NÉKOSZ-os barátaival közösen sajátítja el a tudományos kutatómunka módszereit, bekapcsolódva a reformkor és az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc történetének anyaggyűjtésébe, illetve az egyetem Magyar Településtörténeti Intézetének munkájába. Huszonkét éves, amikor doktori szigorlatot tesz. Az ígéretesen, szinte üstökösként indult pálya azonban a korszak nagy átalakulását kísérő torzulásokkal terheit években nem ívelődik töretlenül. 1949. júniusától harmadfél évig a Hadtörténelmi Levéltárban, majd 1952. januárjától 1954. márciusáig a Székesfehérvári Állami Levéltárban dolgozik. Ezután egy 100