Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

A bekövetkezett iratrobbanás, a tükröződő iratok nagy mennyisége miatt a centralizálásra a legújabbkori központi levéltár felállítására rendkívül nagy szükség volt. Az országos jelentőségű iratok átadása után a megyei levéltárak nem kedvelt gyűjtőterületi feladatai jelentős mértékben csökkeni fognak, hiszen a nagyvállalatok külső egységei — értelemszerűen — szintén az UMKL felügyeletébe kerülnek. A hely történetírás fő bázisa, a megyei szervek iratanyaga továbbra is a területen marad, amelynek felügyeletét és ellenőrzését a levéltárosok már bizonyára vállalni tudják. Véleménye szerint azonban ehhez sem elegendő évi 2-3 nap, vagy egyéb megoldás híján a középkáderek munkájának igénybevétele. E területen a tudományos dolgozók kapcsolatrendszerének továbbfejlesztésére van szükség. Hogyan várhatunk egyébként gondos munkát az iratképző szervektől, ha a levéltárosok az e területért felelős vezetőket (jogászokat, igazgatási szakembereket, gazdasági igazgatókat) nem ismerik, vagy érettségizett beosztottjaikat küldik el tárgyalni. Dóka Klára válasza második részében a tudományos munka kérdéseivel foglalkozott. Barta Lászlónak válaszolva jelezte, hogy a levéltáraknak valóban nincs olyan politikai súlyuk, mint a korábbi időszakban volt, de a közművelődési munka és ezen keresztül a tudatformálás által politikai jelentőséget is kaptak az utóbbi évtizedekben. Nem ért egyet azzal az állásponttá, hogy a tudományos munka sok levéltári dolgozó esetében anyagi kérdés. A népszerűsítés egyes területein elképzelhető, hogy vannak anyagi lehetőségek (pl.: ha többször elmondunk egy előadást, vagy több újságnak küldünk el hasonló cikket), azonban a tudományos tanulmányok szerzői díjai — a ráfordításokhoz képest — rendkívül csekélyek. E kérdés éppenúgy a tudományos munkatársak anyagi megbecsüléséhez tartozik, mint a fizetés problémája. A fővárosi szakmai lapokban nincs a levéltárosokkal szemben elzárkózás. A levéltári szakfolyóiratok a fiatal vidéki munkatársak cikkeit is szívesen fogadják, bár az átfutás kétségtelenül hosszú. Véleménye szerint nem zárkóznak el az akadémiai folyóiratok sem, és a publikáláshoz nem személyi kapcsolatokra, hanem magas színvonalú, jelentős cikkekre van szükség. A recenziókat minden folyóiratban szívesen fogadják, de legtöbb szerkesztőség nem tud kiadni ilyen megbízásokat. így a kiadványok ismertetését az illető levéltárnak kell megszervezni. Ha elkészülnek a megfelelő kéziratok, a Szekció vezetőség is segítséget tud nyújtani az ismertetések elhelyezésében. Jogos a fiatalok azon kívánsága, hogy számukra elsődlegesen a levéltári, saját kiadványokban biztosítsanak publikációs lehetőséget. A színvonal érdekében felkérnek a levéltári évkönyvekhez külső szerzőket is, azonban ez ne menjen a levéltári munkatársak rovására. Befejezésül Dóka Klára jelezte, fontosnak tartja a levéltárak tudományos kapcsolatrendszerének kiszélesítését az intézetek és akadémiai bizottságok felé. Ami azonban Gazdag István megfogalmazásában még kívánság, az az ország más akadémiai bizottságainál már megvalósult. A Pécsi és Veszprémi Akadémiai Bizottságok támaszkodnak a levéltárakra, és nincs elzárkózás más területeken sem. A levéltáraknak azonban fel kell nőni, a munkatársaknak méltóvá kell váni e feladatokhoz. Itt felhívta a figyelmet egy sajátos ellentmondásra. Ha a statisztikából azoknak a munkatársaknak adatlapjait vizsgájuk, akik tudományos fokozattá rendelkeznek, akadémiai bizottsági tagok, előfordul nevük a Századokban vagy a Történelmi Szemlében, vagy egyéb elismerést vívtak ki maguknak, világosan látszik, hogy ők nem a tudományos munkát, hanem a levéltárügy szolgáatát tekintették életcéljuknak. Máy és megáapozott eredményeik szakmai munkájukból sarjadnak, és ezeket mindenki elfogadja. Véleménye szerint aki azért dolgozik levéltárban, mert a 210