Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

után nem tud érdemben foglalkozni Kovács Béla észrevételeivel, mivel a Heves megyei Levéltárból küldött válasz szerint az itteni dolgozók a munkák rangsorolását elfogadták, sőt az eredetileg 1 -tői 7-ig terjedő értékskálát 8. ponttal egészítették ki. Dóka Klára hangsúlyozta, hogy az adatszolgáltatás önkéntes volt, és a felmérő lapok kitöltését — speciális területeken - nem is erőltették. A különféle feladatokat végző általános és szaklevéltárakban azonban kétségtelenül összefüggés volt az adatlapok beérkezésének üteme és a szakmai teljesítmény között. Ez a közölt adatokon kívül a Levéltári Osztályra befutott jelentésekből is egyértelműen kiderült. A beküldött anyag aránya a létszámhoz képest így is elegendő volt, és az adatok időben befutottak. Egyetlen írásbeli tiltakozás érkezett, és mint a „protestálok" munkabeszámolójából kiderült, a felmérőlap rovataiba (pl.: munkaidő-felhasználás) valóban keveset tudtak volna beírni. Az értékelés - az egyes kérdések kiélezésével - nem a levéltárakat kívánta minősíteni, hanem csak kiemelte a meglévő problémákat. Ha egyik levátár munkatársa adott idő alatt százszor kevesebb anyagot rendez, mint a másiké, ebből nem lehet eldönteni, melyikben jó, melyikben rossz a vezetés, mert mindkét adat irreális lehet. Az anomáliák abból adódnak, hogy 12 évvel a LÜSZ kiadása után sem használjuk egységesen a terminológiát, nem tudunk egy nyelven beszélni. Felmérés alkalmával a Szekció vezetősége nem foglalkozott azokkal a kérdésekkel, amelyekről a közelmúltban valamilyen más összeállítás készült. 1981-ben a Levéltári Tanács elemezte a kiadványkészítéssel kapcsolatos problémákat, tisztázta a levéltári szakmunkák szerepét, a monografikus feldolgozások és az 1—2 oldalas népszerűsítő cikkek arányát, illetve aránytalanságát. 1981 őszén Lakatos Ernő, Pest megyei levéltárigazgató és a Levéltári Szemle szerkesztősége kezdeményezte egy levéltári címtár összeállítását, amelyben a munkatársak szakmai orientációja külön rovat volt. Szándékosan nem foglalkoztak az egyetemi levéltáros és történész-képzéssel, a levél tarosok és az oktatási intézmények kapcsolatával, mivel a Szekció korábbi rendezvényének ez volt a témája. Megköszönte a kiegészítéseket a munkatársak szociális helyzetét illetően, de ezt a témát szintén nem akarták egy szakmai jellegű vizsgálatba bekapcsolni. A helyi körülmények (kiegészítő jövedelem, másodállás) ismerete nélkül e kérdések elemzése rendkívül nehéz, és az intézményi szintű vizsgálatoknak nagyobb volna itt a jelentősége. A közalkalmazott Szakszervezet több helyütt végzett a múzeumok-levéltárak-könyvtárak között összehasonlító vizsgálatokat, amelyeket az általános levéltárak vonatkozásában országos bérelemzéssé lehetne fejleszteni. Az összeállítás legkritikusabb pontjának Dóka Klára a gyűjtőterületi munka kérdését tartotta. Szerinte nem fogadható el az az álláspont, hogy e munka formális, mert szűkek az iratbegyűjtési lehetőségek. Az elmúlt 30 évben a raktárkapacitás háromszorosára emelkedett, ami több-kevesebb helyi különbséggel — a folyamatos és tervszerű iratbegyűjtést lehetővé teszi. Véleménye szerint nem indok az sem, hogy a levéltárnak nincs szankcionálási joga az irattárakkal szemben. A levéltári törvény az iratkezelés felügyeletét a levéltárosokra bízta, és míg más intézkedés nem történik, addig a jövő levéltáráért mi vagyunk felelősek. Még abban az esetben is, ha idővel az iratok egy részét elviszik a területről, hiszen azok az UMKL-ba kerülve részei maradnak a megye történetére vonatkozó dokumentumoknak, egy nagyobb rendszerbe épülve. Nem lehet kitenni az anyagot a pusztulás veszélyének csupán azért, mert évtizedek múlva esetleg más (is) ír belőle. 209