Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - IRODALOM - Tompos Ernő: Nemesi évkönyv / 458–459. o.

NEMESI ÉVKÖNYV A fenti címmel (Adeliges Jahrbuch) jelenik meg Svájcban (Luzern) egy hosszú - jelenleg 14 kötetből álló - könyvsorozat. Vitéz Dr. Barcsay-Amant Zoltán volt huszárezredes stb. kiadásában. Megjelenése ellen nem lenne kifogásunk, hisz más szocialista államok történészei is adnak ki a történelmi segédtudományokkal foglalkozó műveket. Csakhogy ez a sorozat minden, csak nem tudományos. Szerzője, szerkesztője és kiadója Barcsay-Amant Zoltán (a továbbiakban B.A. Z-vel jelöljük a nevét) szigorúan megrója pl. rokonát (?) Dr. Christoph Friedrich v. Ammont, akinek könyve 1825-ben Drezdában jelent meg, hogy csak azokat a forrásokat használta fel, melyek családja túlfokozott nimbuszát szolgálták, művének (a továbbiakban: A. J.) 1955. évf. 281. old. Ő ettől eltérően hiteles források alapján állapítja meg, hogy Barcsa vezér Attila nagybátyja az Árpádok őse, akitől a Barcsay családot 28 ágon hozza le (A. J. 1966-68. évf. 125-130. old.) és egyben megállapítja, hogy nemes, báró, primőr és fejedelmi család volt. Tehát nem esik az előbb említett rokon hibájába. Családját szerényen, csak az 1300-ban élt Friedich von Kelheimtől vezeti le, az ő utódja lett volna az az Amant Lőrinc, aki II. Ferdinándtól 1623. júl. 2-án magyar nemességet kapott. Fia: Mihály, Székelyföldre költözött és ott előbb Barcsai Ilonát, majd Gyulay Máriát vette feleségül. A család folytatója Amant Gábor György ezek valamelyikétől származott. Ezt ő maga állapította meg, de ettől függetlenül a továbbiakban csak a lövétei Barcsai családdal tartja a családi viszonyt. Ezt viszont úgy, hogy a nagybarcsai Barcsay családdal való rokonságot is valószínűsítse. (A. J. 1953. 23. old.) Az említett Mihály a Székelyföldön az első felesége révén ún. „székely-örökséget" szerzett és gyakran emlegették volna Barcsay néven és primőr gyanánt. A szerző nagy lelkiismeretessége mellett feltűnő, hogy a sok megemlítésből egyetlen-egynek a helyét és időpontját nem jelöli meg. Sőt a nagy birtokait otthagyva vissza költözött a Dunántúlra, a kérdéses ős. Leszármazottjai viszont ismét Erdélybe mentek, de nem a Székelyföldre és az ottani birtokaik vissza szerzését meg sem kísérelték. B.A. Z. mint a soproni katonai főreáliskola tanulója egy kézzel írott, iktatás nélküli levélben kérte volna a háború vége felé egyenesen IV. Károly királytól a Barcsay-Amant kettős-név használatának engedélyezését. (A. J. 1966-68 kötet 131-133. old. facsimilében leközölve) és ezt a levelet báró Arz Arthur hadseregparancsnok 1918. nov. 2-án éjjel 3 órakor irattá volna alá (A. J. 1966-68. 39. old.). Ellenjegyző miniszter nem volt jelen és a közölt levélen csak annyi látható: Károly! (ugyancsak kézírással). Ismerve az akkori K. u. K. szigorú és bürokratikus szellemét, még elképzelni is rossz, hogy mi történt volna egy „zögerrel" (katonai iskola növendéke), ha a szolgálati út megkerülésével egyenesen a „legfelsőbb hadúrhoz" fordult volna kérelmével ? De kérdéses az is, hogy egy trónjavesztett uralkodó ilyen helyzetben és időpontban foglalkozna-e egy számára és az ország számára is teljesen jelentéktelen üggyel ? Az eset egyébként Arz részére sem lehetett sürgős, mert ő csak 1924. márc. 8-án kelt levelében említi (tehát több mint öt évvel később), hogy a két levelet csatoltan megküldi, hogy azok miről szóltak, arról szó sem esik. (A. J. 1966-68. évf. 39-41. old.) 458