Levéltári Szemle, 32. (1982)
Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - HIVATALTÖRTÉNET - Pető Iván: A Könnyűipari Minisztérium hivataltörténete, 1949–1967 / 81–118. o.
Az 1949 augusztusában közzétett minisztériumi ügykörbeosztás gyorsan módosult. Egyrészt eleve nem tekintették véglegesnek, hiszen a Pénzügyminisztériumtól és az Országos Közellátási Hivataltól átvett iparágak irányító szervezetét ekkorra még nem kellett kialakítani, másrészt az elképzelések, felsőbb utasítások állandó változtatása is szervezeti változtatásokat vont maga után. Nem jelentett érdemi változást, hogy 1949 szeptember elején az addigi III/2. Pénzügyi osztály nevét Vállalati pénzügyi osztályra módosították (10 327/1949. eln. Ipari Értesítő 1949.09.11.). A Könnyűipari Minisztérium megszervezésekor — miként az említett miniszteri jelentés is kiemelte — csökkenteni kívánták az igazgatási apparátus létszámát, többek között, hogy az adminisztratív munkában foglalkoztatott műszaki értelmiség jelentős hányada a termeléshez közelebb kerüljön. Az elképzelés egyik elemeként „a bürokratikus lépcsők részbeni kikapcsolásával" csökkentették az ipari központi számát. Az ipari központok alakítása, Ül. megszüntetése azonban nem tartozik a minisztérium hivataltörténetéhez, így e keretek között nem foglalkozunk e témával. Ugyancsak nem foglalkozunk itt a többi középirányító szervvel, így az egyesülésekkel és'gazdasági irodákkal sem. 1949 november végén a Népgazdasági Tanács határozatot hozott (351/18/1949. sz. h.), amely szerint mindkét ipari minisztériumban műszaki fejlesztési főosztályt kellett szervezni. Az új részleg feladatát a következőkben határozták meg: „a korszerű technika iparunkban való bevezetésével kapcsolatos kérdések kidolgozása, a műszaki fejlesztés súlyponti feladatainak kitűzése, különös tekintettel a gépesítésre és bizonyos termelési folyamatok automatizálására, egyes iparágak műszaki fejlesztésének összehangolása, végül a műszaki fejlesztés végrehajtásának ellenőrzése". Az alakítandó főosztály munkakörét a határozat melléklete tovább részletezte. Az új minisztériumi részleg ügykörébe került a műszaki fejlesztési tervek elkészíttetése, a tervek végrehajtásának ellenőrzése, az új technológia bevezetése, a technikai színvonal mutatóinak kidolgozása, a kutatóintézetek munkájának beillesztése az ipar műszaki fejlesztési tervébe, a KGST országokkal fennálló tudományos-műszaki kapcsolatok ügyei, az újító és szabványosítási mozgalom műszaki fejlesztési szemponti figyelése. Az Ipari Értesítő (a Nehéz- és a Könnyűipari Minisztérium közös tárcaközlönye) 1950-es 1. számában közzétette a Könnyűipari Minisztérium főosztályainak új számozását. A lista érdekessége, hogy az imént említett műszaki fejlesztési részleg még nem szerepel benne, ugyanakkor olyan új főosztályok működését jelzi, melyeknek megszervezésérői sem a Népgazdasági Tanács Határozatainak tára, sem az Ipari Értesítő nem tudósított. 1950. január 1-től a következő főosztályok működtek a Könnyűipari Minisztériumban: I. Elnöki II. Személyzeti (korábban az I. főosztály egyik osztálya volt a 13 100/1949. miniszteri körrendelettel szervezték meg) III. Munkaügyi IV. Üzemgazdasági V. Terv- és beruházási VI. Pamut-, kender- és lenipari VII. Gyapjúipari 8b