Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - HIVATALTÖRTÉNET - Hagymásy Sándor: Legeltetési társulatok Túrkevén a 19–20. században: egy közbirtokosság működése / 69–79. o.

fásítás, öntözés, dörzsölődző ágasok, sózó ágasok, új típusú védhelyek építése, állategészségi rendelkezések betartása stb. Mindezekből nagyon kevés történt a legeltetési társulatok fennállása alatt. A rendelkezések ellenére sem volt gyepgondozás, ápolás, gyomirtás, még kevésbé trágyázás, mert még az elszórt marhalepényeket (árvagané) is összeszedték a pásztorok, nyári és téli tüzelőnek, ugyanis a pásztor tüzelés mellett bérbe is kaptak a gulyások személyenként két szekér ganét. Csak fokozatosan tudott a Bizottság ezeken változtatni, sőt az előírt legelőkultúra csak a városgazdálkodás idején kezdődött el, melyről alább lesz szó. A pénztárnokok, mint legelőgazdának a legeltetés felügyelete mellett az apaállattartással és a szénagazdálkodással volt legtöbb gondja kint a legelőn, mert a pénzgazdálkodás még nagyobb gondja volt, de ezt a legeltetés megkezdése előtt is tudta végezni. A tagokra kivetett járulékok, legeltetési díjak, haszonbér beszedése, a pénztárnok feladata volt. Ezeknek a kötelezettségeknek eleget nem tevő, hátralékosok elmaradását és kamatát közadók módján hajtották be. A Bizottság (hivatalosan Választmány) bírálta el még a kiverés előtti időkben, hogy mit kell megjavítani, mit kell kicserélni a társulat legelőterületén, felszerelésén: kutak, korlátok, vályúk, állók, vízcsatornák, vedrek, dézsák, ostorok, kankarikok, gémek, sőt néha ágasok is, sóágasok, épületek, kunyhók, védhelyek, átjárók, kútkörnyékek stb. rendbentartását, rendbehozatalát mind-mind a bizottság intézkedése folytán a pénztárnok hajtotta végre. Természetesen mindezeket a leendő pásztorok végezték el, a gazda csak intézkedett és felügyelt. A pásztorok újrafogadását szintén a Bizottság végezte, még év elején, de itt csak a számadókkal tárgyaltak, a kis- és nagybojtárokat azok fogadták, ki-ki maga mellé. Mivel az már előre tudva volt, hogy melyik számadónak mennyi jószágot állítanak elébe, így a pásztorbért a szükséges segítségek arányában állapította meg a Bizottság. A Bizottságnak még sok mindent kellett meghatározni. A Társulat a szabályrendeletek értelmében a fent felsorolt munkálatok elvégzésére a tagokra, vagy azok egy részére közmunkát is elrendelhet, melyet szintén a pénztárnok ellenőriz. Bár a tisztségviselők díjazását (elnök, jegyző, pénztárnok) a közgyűlés határozza meg természetben (kaszáló) és pénzben, de annak kiadásáról a Bizottság gondoskodik. A Bizottság más tagjai csak 2—3 hold kaszálót kaptak tiszteletdíjként. Az apaállattartás milyenségét és mennyiségét is a közgyűlés határozta el, azonban annak fiatalítása, megválasztása, megvásárlása az elnehezedett, kiöregedettek kimustrálása, értékesítési módja a Bizottság feladata volt. Az újak beállításához a Társulatok idejében már az illetékes Gazdasági Felügyelőségnek is ellenőrzési és beleszólási joga volt. Már a közbirtokosságról szóló fejezetben említettük, hogy a csősznek milyen szerepe volt a legelőgazdaságban. Itt is mindegyik Társulatnak volt csőszháza és csősze. A Nagy-^ Társulat neves csősze Koós Lajos, a Közös Társulaté pedig Kovács Lajos. A csősz itt nem egy szimpla „kerülő" formájú ember volt. Nemcsak helyi felügyelője volt a legeltetésnek, hanem vigyázott a Társulat egész vagyoni állagára. Egyben a^aállatgondozó is volt és gondozta, hajtotta a Társulat két igás lovát és hátas lovait is. Részelte a lekaszált szénát, ha a gazda nem volt ott. Őrizte a pusztát idegen jószágok bitangolásától, valamint az esetleges lopásoktól vagy a pásztorok által idegen jószágok befogadásától. 74