Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - HIVATALTÖRTÉNET - Hagymásy Sándor: Legeltetési társulatok Túrkevén a 19–20. században: egy közbirtokosság működése / 69–79. o.

társulati pénztárnok, társulati gazda végzi. A jegyző végzi a Társulat minden írásbeli munkáit, a legelőrendtartás végrehajtását pedig a pénztárnok, aki több helyen egyben legelőgazda is. így Túrkevén sem volt külön gazda, hanem a Legeltetési Társulatnál is a pénztárnok látta el a legelőgazdai teendőket. Ez ismerte legjobban a kiadások-bevételek alakulásait, hullámzását és „ad hoc" ítélőképességgel tudott intézkedni a mindig értéket, pénzt jelentő dolgokban. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a közgyűlés, vagy a választmány határozatait, vagy az alapszabályokat átlépni igyekezett volna. A Választmány

17 (itt Bizottság) időről-időre, a szükség szerint ült össze, ahol szintén a társulati elnök elnökölt. (Legjelentősebb elnök a Nagy-Társulatnál Vasas László, a Közös-Társulatnál pedig Nánási Péter volt.) A Társulatoknak nem volt külön székháza, vagy irodahelyisége. A Nagy-Társulat közgyűlését a Gazdasági Egyletnek nevezett kaszinóban tartották, a Közösök pedig legtöbbször a Polgári-körben, vagyis a Bagó-kaszinóban. Az iratok legtöbbje az elnök lakásán volt, és a szűkebb körű megbeszéléseket gyakran ott, az elnök lakásán tartotta a Bizottság. Sőt, az elnök sokszor határozott az egész választmány nevében. Azonban ilyen intézkedésekben az elnök a közgyűlési határozatok, alapszabályok, választmány által végrehajtandó kérdések ismeretében döntött. Az elnök tartotta a kapcsolatot a felsőbb szervekkel, Vallásalappal, Ármentesítő Társulatokkal, Vadásztársaságokkal, hitel ügyekben stb. Ezeket az eljárásokat sok esetben ügyvédi segítséggel lehetett intézni. így volt sokáig mindkét Társulatnak dr. Nánássy Endre híres ügyvéd a jogásza. Ez egyszerűen úgy magyarázható meg, hogy az elnök külső segítsége a jegyző meg az ügyvéd volt. A belső segítsége pedig a Választmány, de közvetlenül a pénztárnok (gazda) volt. Híres pénztárnoka volt a Nagy-Társulatnak Bécsi Ferenc, a közös Társulatnak pedig Vad Kálmán. Mindketten a közélet más területein is agilis nagy tekintélyű gazdaemberek voltak. v A Társulat tagjait névjegyzékbe kellett foglalni, ahol a név mellett nemcsak az volt feltüntetve, hogy mennyi járást (legelőrész) váltott, hanem azt is, hogy mennyi földje van, mert ahhoz igazították, mennyi jószágot verhet ki. Bár minden tag a szükséges járásokat minden évben újra igényelte, de a birtokarányt nem léphette túl. Ha ez nem lett volna, akkor egyesek nyerészkedésből aránytalanul sok jószágot vertek volna ki a közösség rovására. Tulajdonképpen a Választmány feladata volt az egész legelőrendtartást az alapszabályok értelmében végrehajtani, azonban ezeket közvetlenül a pénztárnok végezte és gyakorolta az egész Társulat legelőgazdaságán a felügyeletet is. Ha esetenként kivonult a Bizottság, az legtöbb esetben evés-ivással, szalonnasütéssel töltötte kint az idejét. Egyébként a Választmánynak és ezenbelül a társulati vezetőknek — mint a közös vagyon kezelőinek — súlyos felelősséggel járó feladataik voltak. Ennek a felelősségnek a gyakorlati rendezését a pénztárnok, vagyis a legelőgazda végezte. Hosszú időnek kellett eltelni, míg a társulati szabályrendeletek előírásait fokról-fokra be tudta tartatni, mert a hagyományos pásztorkodás-ban a régi szokásokhoz ragaszkodtak, nemcsak a pásztorok, hanem a legeltető jószágtulajdonosok is.

18 Az 1894-es törvény is sok újat követelt már, de az 1913-as törvénynek a társulattá alakulásnak egyben már még több „legelőkultúrát" létesítő követelményei voltak. így a gyom és tövis irtása, legelőművelés, állások változtatása, trágyázás, gyepesítés, szakaszos legeltetés, 73