Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András feljegyzései a vármegyei levéltárak helyzetéről, 1914–1916: Föglein Antal kései másolataiban és kiegészítéseivel / 391–414. o.

7 Csanád vármegye levéltára

15 A török járom alól felszabadult vármegyét 1716-ban már új életre keltették, de az Univerzitás nobilium csak nagy nehezen tudott összeverődni, mert a földönfutóvá lett régi nemesség maradékai jobbára elpusztultak, vagy ugy (elszéledtek) elszegényedtek, hogy ősi javaikhoz való igazságukat s jogukat érvényesíteni nem tudták; a rácz, görög, oláh, örmény stb. jövevényekből keletkezett uj földesurak pedig még csak azután kezdtek maguknak nemességet vásárolni. Közgyűléseket alig tartottak, mert a csanádi káptalan tagjain és más papokon kivül legfeljebb néhány kincstári ispán, a harmincados és egy pár unatkozó szomszéd vármegyei nemes ember jelent meg és nem igen tudtak miről tárgyalni s mindössze néhány helytartó tanácsi rendeletnek a végrehajtása, adózása, katonaellátási és kihágási ügy került szóba. Látjuk ezt magukból a jegyzőkönyvekből, de még inkább a közgyűlési iratokból, melyek még 1724-ben sem rúgtak többre 40. darabnál és évről évre lassan szaporodtak. Ezt a legnagyobb és jól használható segédkönyvekkel ellátott gyűjteményt 1716. évtől rendezték, de polgári és büntető törvényszéki iratokat 1737. év előtt nem találtam; ugyan csak akkor kezdődnek a pénztári illetőleg adószámadások, az elhalt ügyvédek és tisztviselők iratait pedig 1753. évtől fogva gyűjtötték össze. Meglehet, hogy ezeknél régibb iratok is vannak, de a levéltár olyan rendetlen állványokon, szekrények tetején, ablak fülkékben, a padlózaton az iratcsomók, nyalábok és könyvek ugy egymásra vannak dobálva, hogy néhol valóságos torlaszt képeznek, nem is szólva a vármegyeház nyitott padlásán 30—40 méter hosszúságban kazalba hányt a német világból való és ujabbkori járási közigazgatási iratokról, amelyek között több XVIII. századbeli csomót is találtam. Ennek a nagy, de sajnos nem példátlan rendetlenségnek tulajdonítom, hogy az 1731. év előtti közgyűlési jegyzőkönyveket nem tudtam kézre keríteni, mert a főlevéltárnok a háborúban volt (1915), másoktól pedig hiába kértem felvilágosítást. Ettől fogva azonban hiánytalanul megvannak, nem ugyan az eredeti conceptusokban, hanem későbbkori egybekötött másolatokban. Még a József császár korabeli protocollumok (?) is megmaradtak, mikor a vármegye Békéssel és Csongráddal volt egyesítve. A levéltárnak a történetíró szempontjából nincs különös értéke, de — mind általában a vármegyei levéltárakban — itt is akad figyelmet keltő közérdekű és tanulságos dolog. Csanád ebben az időben a meggazdagodott kalmárok, kupeczek és marhakereskedők eldoradója volt, mert a Maros-menti áldott jó földeket a kamara fünek-fának potom áron bérbe adta, csakhogy valami pénzt lásson belőlük. Az árendások között kevés magyart, de annál több Kovnik, Kozbul, Bibics, Sztegár, Szilipán, Urtyán, Szobotta, Kurtul stb. nevezetű idegen natiót találunk, akiket a vármegye az 1744/45. évi nemesi felkelés költségeire keményen megadóztatott. A Návay család ősei - akik azonban már 1711-ben nemesek voltak —, itt lettek gazdag földesurakká, minekutánna Földeákot a kincstártól megszerezték. Novoy (Navoj) György 1735-ben a vármegye pénztárnoka volt, mikor egy rácz rablóbanda földeáki házát megtámadta és az ott őrzött megyei pénztárt is kirabolta. Ezek a zsiványok a közönségesen Perónok nevezett Szegedinecz Péter cinkostársai voltak és viselt dolgaikról s általában a parasztlázadásról több érdekes tudósítás maradt fen. 399