Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Ivanyos Lajos: A Magyarországi Református Egyház levéltárügye a reformációtól 1715-ig / 141–168. o.

szervei és hivatali ügyvitelének felelős vezetői komoly felelősségérzettel gondoskodtak az ügyintézés folyamán hozzájuk került hivatalos iratok megőrzéséről, és a korukban gyakorolt szokás szerint gondozták irataikat. A magyarországi református egyház 16. és 17. századbeli iratgondozási lehetőségére és iratvédelmi gondoskodására nézve jellemzők Révész Imrének a református egyházi levéltári útmutató előszavában írt kezdő sorai: „A magyarországi református egyház minden időben a színmagyarság egyháza volt, s ennélfogva fennállása óta kiváló mértékben ki kellett vennie a részét mindazokból a viszontagságokból — lettek légyen azok akár történeti katasztrófák, akár természeti csapások — amelyek a törzsökös magyarságot, s annak is különösen a nagyalföldi medencében és peremvidékein lakó zömét, négy évszázad óta érték. Ez a körülmény egyházunk történeti emlékeinek, s azok között is elsősorban iratanyagának megőrzését még akkor is nagyon kedvezőtlenül befolyásolta volna, hogyha egyházunk e négy századnak legalább is fele idejében nem lett volna „ecclesia pressa". De mert az volt — ha nem is mindenütt és mindenkor egyforma mértékben - ennek folytán még több sajnálatos lehetőség adódott írott történeti emlékeink kénytelen kallódni-hagyására, nem egy esetben szándékos elpusztítására ... A történeti öntudat fejlesztése szempontjából szintén nagyon fontos feladatok - így az írott történeti emlékek megfelelő konzerválása is — kénytelenül háttérbe szorultak . . . Különösen a kisebb és legkisebb önkormányzati egységek — egyházmegyék és egyházközségek — lehetőségeit szabta és szabja ebben a tekintetben nagyon szűkre a folytonos anyagi gond. Mindezek tetejébe természetesen az emberi gyarlóság is megtette a magáét: a történeti érzék hiánya, sokszor csak az egyszerű nemtörődömség és rendetlenség számos esetben még fokozta vagy teljessé tette az előbbi körülmények okozta pusztulást".

98 A háborúk, csapások, elnyomatás, nyomorúság és ezek nyomán támadt közömbösség nemcsak azt jelentették, hogy elpusztult sok értékes iratanyag, mert kellő megőrzéséről a körülmények folytán nem tudtak gondoskodni, hanem már eleve gátolták az iratgondozás kifejlődését. Hiszen már a megőrzésre kiválogatásnál tekintettel kellett lenni arra, hogy az egész iratanyaggal esetleg menekülni kell, meg kellett hát gondolni, hogy milyen iratnak adjanak helyet a levelesládában. A hontalanságban pedig sokszor hosszú éveken keresztül nem is gondolhattak az iratok kezelésére. Az iratkezelés bizonytalan voltát dokumentálja Dormány Debreczeni István szabolcsi esperes is a traktus jegyzőkönyvében, amikor 1688 végén feljegyzi az esperesi számadási bejegyzések hiányzásának az okát: „NB. Eddig az szörnyű vérrel folyó üdő miatt szép dispositióval nem lehetett lajstrálni az költséget, hanem confuse lett az pénznek költése: 1. Mert néha az Matriculát az Tábori Németeknek s Magyar Hadaknak elviselhetetlen kegyetlenkedése, néha elő álomkor, néha éjfélkor, néha hajnalban való reánk ütése miatt, több féltő levelekkel s könyvekkel edgyütt rejtekben, földben kellett tartani, életünk felől is kétségesek lévén etcaetera. — 2. Mert sokszor Gyűlésünkben két s három esztendeig is nem volt csak mi költség is az bursában ... — Ezek így voltak sub cursu Annorum 1685, 1686, 1687, 1688. — Már most sub finem anni 1688. vettem kezemhez az Expensát Tisztelendő . . . praedicator uraimék kezekből, mellyet summálni kell az katalógus szerént, mikor complete be szolgáltatni fogják ő kegyelmek"'

99 156