Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Ivanyos Lajos: A Magyarországi Református Egyház levéltárügye a reformációtól 1715-ig / 141–168. o.

Hasonló gondossággal törődtek volna az ország irataival is, de egészen a 13. századtól nyomon követhető királyi levéltárnak, amelyben az ország iratai voltak, a mohácsi vész után nyoma veszett. így az 1548. évi országgyűlésnek az iratok megmentésére irányuló törekvésén kívül csak az 1613:33. te, majd a 17. században több törvény is intézkedett az ország iratainak őrzéséről, az „ország ládájában" tartott „Archívum Regni . . ."-maradvány gondozásáról is. (1622:31 te, 1681:38 te.) A nádori levéltárra is kiterjedt áz intézkedés, megszüntetve azt a régi állapotot, hogy a nádor magánlevéltárában kezelt iratok halála után az örökösöknél maradva elkallódjanak. Ezentúl nádorváltozás esetén a rendek lajstrommal adták át az iratokat kezelés és megőrzés végett a következő nádornak. A 17. századvégi Neoaquistica Commissio működése nyomán sürgőssé vált jogbiztosító okmányok szüksége kezdte csak előtérbe állítani az 1723:45 tc-kel felállított közállamlevéltár létrehozása és hivatalos levéltára alkalmazásának a gondolatát.

94 A közigazgatási szervek iratgondozásában a levéltár fogalma nem szakszerűen rendezett és kezelt levéltárat, hanem „levélőrző" vagy „levéltartó" helyet jelentett, ahol rendszerint időrendbe rakva, esetleg jegyzékbe is véve őrizték kellő felügyelet alatt a fontosabb iratokat (jogbiztosító értékű okmányok, szerződések), feljegyzéseket, rendeleteket. Ilyen „archívuma" minden különálló önkormányzati szervnek volt, az egyes testületeknek megfelelően szétszóródva az ország egész területén igen nagy számban. Ilyenek voltak Magyarországon a vármegyék, városok, ill. községek, egyházi testületek levélőrző helyei. Levéltár az együtt őrzött iratanyag volt.

95 A 17. század közigazgatásában, egyházi és világi ügykezelésben is a személyes felelősség által diktált gondosság ügyelt az értékesnek tartott iratok megőrzésére, legtöbbször egészen elemi eszközöket véve igénybe erre a célra. A 17. század második felében érezhető csak valamennyire rendszeresebb iratgondozás a városi és vármegyei hatóságok iratkezelésében, párhuzamosan a nagyobb birtokos családok családi levéltárainak birtokjogvédelmi okokból történt rendezésével. Korábbi rendezési adat Gömör vármegyéről maradt fenn 1610-ből, de a 17. század végéig is csak néhány felvidéki vármegyéről. Az általában kis mennyiségű hatósági iratokat levelesládába zárva őrizték és személyi változáskor továbbadták. Az iratok így egyik alispán vagy nótárius levelesládájából a másikéba vándoroltak át. „ . .. A török áradat elől menekülő és biztosabb vidékre húzódó nemesség a megmentendő értékei közé mindenkor hozzászámította a vármegye jegyzőkönyvét és az iratait is". . . volt vármegye, így Pest vármegye is, amely ősi területéről száműzetve és a felvidéki vármegyék vendégszeretetét élvezve, évszázadon át féltett kincsként rejtegette a különböző erődített helyeken a levéltárát. Volt vármegye, amely a bizonytalan, kóbor martalócoktól veszélyeztetett utakon a közgyűlésre utazó nótáriusát fegyveres lovascsapattal kísértette, hogy a nála levő jegyzőkönyvek és iratok biztonságban legyenek".

96 A magyarországi református egyház levéltárai is ilyen „arkivumok" voltak. Rendszerint az egész archívumot az „eklézsia ládája" („traktus ládája") jelentette. Sokáig csak az omniárium, protokollum vagy matrikula volt önmagában az „arkivum", később kapcsolódtak hozzá más feljegyzések, vagy összegyűjtött iratok.

97 A fennmaradt nyomok mindenesetre azt bizonyítják, hogy az 1715 előtti magyarországi református „arkivumok" nem maradtak alul a kor mértékén. A magyarországi református egyház közigazgatási 155