Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - IRODALOM - Izsák Lajos: Kirschner Béla: A KMP stratégiai irányvonalának alakulása (1919–1921). Bp., 1980. / 553–556. o.

kor milyen új elemek felvetését tette lehetővé. Az az álláspont, hogy a magyar proletárforradalom megvalósulása a nemzeti forradalom függvénye, továbbra is alapvető és meghatározó maradt. 1920 tavaszán a német forradalom elé néztek a legnagyobb várakozással, majd figyelmük a lengyel-szovjet háborúra irányult, amelyet úgy tekintettek, mint a világforradalom előjátékát, ahol eldőlhet Közép-Európa, így természetesen Magyarország sorsa is. A szovjet-lengyel békekötés után viszont Kun már a délkelet-európai forradalmi mozgalmak győzelmének lehetőségét helyezte előtérbe, ami viszont nem vált általánosan elfogadott koncepcióvá. S tegyük hozzá, aligha vitatható ennek történelmi realitásokat nélkülöző mivolta. 1920 tavaszán a forradalom belső feltételeinek vizsgálata során került felszínre egy új elgondolás — mutatja ki a szerző —, mégpedig egy esetleges kisgazdaforradalom kérdése. E felfogás szerint a proletár forradalmat megelőzheti egy kisgazda forradalom, s amennyiben ez megvalósul, akkor előfutára lesz egy proletárforradalomnak, vagyis a forradalom permanenssé válik. Hamar kitűnt azonban, hogy ehhez a taktikához a tényleges magyarországi viszonyok nem teremtik meg a feltételeket. Ezután került előtérbe egy ún. parasztforradalom kérdése, amelyben a kisgazdák nem mint a forradalom vezetői, elindítói, hanem — az agrárproletáriátussal együtt — mint a forradalom résztvevői játszanának szerepet. A szerző szerint ezt a taktikát — még ha nem is válhatott reális tényezővé — nem lehet elméletileg negatívan értékelni. „Ellenkezőleg — állapítja meg — politikai-elméleti jelentősége van, még ha igaz is, hogy amit feltételeztek a parasztság politikai tudásáról, a valóság nem igazolta. Ezt tükrözte, hogy a kommunisták nem zárkóztak el attól, hogy a változó történelmi viszonyokhoz igazítsák politikai elképzeléseiket. Azt is jelezte, hogy a szocialista forradalom összetevőit, helyesen, egy szélesebb spektrumból szemlélték." (100 1.) Ami pedig egy átmeneti forradalmi szakasz, pontosabban egy polgári kormány mérlegelésének a lehetőségét jelenti, az az alternatíva Landler és Pogány elképzeléseiben fogalmazódott meg. Ennek alapját Károlyi Mihály koncepciója szolgáltatta: Horthy eltávolítására és egy demokratikus kormány létesítésére a szomszéd országok segítségével nyílna mód. Kun Béla azonban illúziónak tartotta ezt, ugyanakkor a polgári emigráció — Jászi Oszkár, Szende Pál, Hoch János, Simonyi Henrik, Diner Dénes és mások — ellenezte a kommunistákkal való együttműködést. A monográfia záró fejezete az ellenforradalmi rendszer és a munkásmozgalom alakulásának értékelését adja 1920 második felében, és 1921 tavaszán. Ez az időszak újabb lépést jelentett előre a proletárforradalomért folyó harc felfogásának, helyesebb kialakításában. A kommunista teoretikusok — így pl. Varga Jenő és Lukács György is — már ekkor felismerték, hogy a proletárforradalomnak be kell fejeznie a polgári forradalmat. így a magyar proletárforradalom se egy tiszta proletárforradalomként fogalmazódott meg, hanem már olyan forradalomként, amelynek a feladata a polgári forradalom befejezése. Szántó Béla viszont 1920 szeptemberében már megfogalmazta egy permanens forradalom gondolatát is. 1920 végétől kezdve azonban, több mint egy éven át, már az a felfogás vált egyértelművé, hogy Magyarországon nem lehetséges többé demokratikus átmenet. Révai József kifejezésével élve, a „fehérterrornak átmenet nélkül kell átlendülnie a proletárforradalom, a polgárháború új szakaszába". (130. p.) Kirschner Béla azt is kimutatja, hogy a moszkvai és bécsi magyar emigráció a konkrét házai helyzet megítélésében is 555