Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - KRÓNIKA - Halász Imre: A XIII. Könyvtáros vándorgyűlés levéltári szekciójának kaposvári értekezlete / 533–536. o.

így — bár különálló vállalkozásként indultak a forráskiadvány-sorozatok — egymást szervesen kiegészítő kötetekként kerülhetnek az elkövetkezendő évtizedben a kutatók és érdeklődők kezébe. A Koroknai Ákos után felszólaló Trócsányi Zsolt felvetette tervét az 1848 előtti erdélyi kormányszervek iratanyaga publikálásának. Mint elmondta, Erdély történetét tárgyaló kutatásai során találkozott a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis iratanyagával. Az iratanyag páratlan történeti értéke miatt, természetesen összefüggésben a legújabb kutatási eredményekkel javasolta, hogy az elkövetkező két évtizedben 14—15 kötetben kerüljön sor a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis, a Ministerialkonferenz in rebus Hungaricis és a Staatsrat fennmaradt töredékeinek szakértő publikálására, ami árnyaltabb képet adna a Habsburgok magyar- és erdélyi politikájáról. Zimányi Vera felszólalásában a hagyatéki leltárakra, de mindenekelőtt a feudális kori gazdaságtörténetírás forrásaira irányította a figyelmet. Szerinte ez esetben nem a forráspublikálásra kell a hangsúlyt fektetni, hanem a tömegével feldolgozott hagyatéki leltárakat a maguk statisztikai súlyában kell bemutatni. Ehhez a számítástechnikát kell segítségül hívni, mert a megfelelően kijegyzetelt anyagot egy jól kidolgozott program szerint lefuttatva jelentős, gyors eredményeket kapunk. Elmondta, hogy a Néprajzi Múzeum elkezdte a hagyatéki leltárak számbavételét és az ő szervezésében alakult egy munkacsoport, amely a Fraknó környéki, írásbelileg roppant fejlett Esterházy uradalmak hagyatéki leltárait szeretné az elkövetkező időben feltárni, aló. századtól kezdve. A távlati terv egy országos adatbank létrehozása lenne, de ehhez az ország valamennyi levéltárából minél több munkatársra lenne szükség. Ezt a gondolatsort folytatva Benczéné Nagy Eszter a hagyatéki leltárak forráskiadásának szükségességéről, mint az életmódkutatás egyik legfontosabb forrásáról szólt, amelyek felé a történészek és néprajzkutatók figyelme egyre fokozottabban fordul. Kiemelte az elhunyt halála után az elöljárók és családtagok jelenlétében felvett hagyatéki leltárak pontosságát, de figyelmeztetett arra is, hogy ezek a leltárak sem tekinthetők teljesnek, hiszen számtalanszor előfordult, hogy értékesebb javait még életében elosztotta az elhunyt, vagy pl. egy csődbement kereskedő értékesebb tárgyait felesége igyekezett magáénak vallani, hogy ne kerüljenek szétosztásra vagy árverésre. A leltárak feldolgozásával egy település meghatározott rétegének vagy csoportjának életformáját árnyaltabban tudjuk bemutatni, és be tudjuk mutatni az életmód változását is. Véleménye szerint a hagyatéki leltárak mellett az osztálylevelek, végrendeletek, móringlevelek vizsgálatára is nagyobb gondot kellene fordítani, melyek az egyénre, az emberre koncentráltak, s mindeddig kiaknázatlan forrásai voltak történettudományunknak. Varga J. János felszólalásában Budavár visszavételének közelgő háromszáz éves évfordulójára hívta fel a figyelmet. Buda felszabadítása, mely európai üggyé vált, döntő fordulat kezdetét jelentette, nyitánya volt az egész ország felszabadításáért vívott háborúnak. A tervezett háromszázadik évforduló egyik eseménye egy nemzetközi tudományos tanácskozás lenne az 1683 és 1699 közötti időszakról. Másik konkrét formája egy kiadványsorozat lenne, amelyben közreadnák a magyar és külföldi szerzőknek ebből a témakörből írt tanulmányait, a nemzetközi konferencia anyagát és az eddig publikálatlan forrásokat. Mindezt egy reprezentatív kiállítás egészítené ki. 535