Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Varga János: Beszámoló finnországi utamról, 1981 / 517–526. o.

Alkalmam volt egy tartományi levéltár megtekintésére is. Erre vendéglátóim Hameenlinnát választották ki. (Megjegyzendő, hogy a finn szisztéma szerint, Áalandot kivéve, egy-egy tartományi levéltár legalább két, de van rá eset, hogy öt tartomány közös levéltára.) Hameenlinna mintegy 130 kilométerre északra fekszik Helsinkitől, és a mi Veszprémünkhöz vagy Szekszárdunkhoz hasonló nagyságrendű település. A város arról nevezetes, hogy Helsinki után az ő iskoláit látogatta a legtöbb nevezetes finn közéleti és kulturális személyiség, Eino Leinotól Paasikiviig. Hameenlinnában a levéltárigazgató: Seppo Myllyniemi kalauzolt. Az itteni levéltár, amelyet 1927-ben alapítottak, Finnország legrégibb tartományi levéltára. Jelenlegi épületébe, amelyet egy működését beszüntetett sörgyárból alakítottak ki, 1978-ban költözött. Beosztását és felszerelését bármely tanácsi levéltárunk megirigyelhetné. Minden raktárban biztosítani tudják az ideális páratartalmat és hőmérsékletet. Olyan nagyságú raktárterületet alakítottak ki, hogy a jelenleg birtokukban levő, mintegy 1200 iratfolyóméter anyagnak még háromszorosa helyezhető el benne. Ellátták mikrofilmező apparátussal (a kutató olyan anyagot, amelyről készült mikrofilm, eredetiben egyáltalán nem kaphat kézhez!), valamint restauráló és könyvkötő műhellyel (igaz, a restaurálás szakember-hiány miatt ideiglenesen szünetel). Kis kiállítóhelyiségükben a város, illetőleg a két tartomány múltját ábrázolni képes diavetítés lehetséges. Szakkönyvtárukban a magyar könyvkiadás idegen nyelveken kiadott történeti vonatkozású publikációi, illetőleg sorozatai szinte hiánytalanul megtalálhatók. Mivel a dohányzás még a folyosókon is tilos, külön dohányzóhelyiséget építettek. A hét főnyi személyzet számára hipermodern berendezésű konyhát létesítettek stb. A levéltárban rendszeres történelemórákat tartanak, ezeket azonban nem a levéltárosok, hanem a pedagógusok vezetik, a levéltár csak az előre kért szemléltető anyagot szolgáltatja hozzá. A levéltárnak ötévenként egyszer kell az illetékességbe tartozó igazgatási, illetőleg kommunális szervek iratkezelését ellenőriznie. Ha megfontoljuk, hogy a levéltár létrehozására mindössze 54 éve került sor, magánvállalatok pedig nincsenek iratleadásra kötelezve, az intézmény viszont máris 1200 iratfolyóméter anyaggal rendelkezik, akkor elismeréssel kell adózni annak az iratgyűjtő munkának, amelyet a levéltár fél évszázad alatt végzett, és amelynek során meggyőzéssel egy sor magánszervet és magán- > személyt sikerült rávennie, hogy irategyüttesét a levéltárnak adja át. Az állománynak csaknem 1/3-a ugyanis olyan iratokból áll, amelyekhez a levéltár nem illetékességből jutott hozzá. Végül sajátságos jelenségként tapasztaltam azt, hogy a finn levéltárak hivatalos terveiben semmiféle kiadványmunka, sem forráspublikáció, sem feldolgozás nem kap helyet. A tudományos dolgozók ilyen tevékenységet csak munkaidő után és nyugállományuk idején — amely a 63. életév betöltése után kezdődik — fejthetnek ki. Ezzel szemben a történelem szakot végzett levéltárosok mindegyikének lehetősége van rá, hogy szolgálati ideje alatt és illetményének folyósítása mellett kétszer vagy háromszor is egy-egy évet állami ösztöndíjjal külországban töltsön el, részint nyelvtanulás, részint a tudományos témájához tartozó külföldi források tanulmányozása céljából. Mivel e rendszer a tudományos élet egész területén érvényesül, nagyon fejlett náluk a történeti komparatisztika. Egyébként az északi országok (Finnország, Svédország, Norvégia) levéltárosai (nem a levél525