Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Varga János: Beszámoló finnországi utamról, 1981 / 517–526. o.

tári szervezet vagy a központi levéltárak vezetői!) évente más-más országban összejövetelt tartanak, ahol megvitatják a közös, illetőleg a résztvevők többségét érintő aktuális problémákat. Helsinkiben munkaebéden látott vendégül Jukka Liedes helyettes államtitkár és Juhani Hakkarainen, az Oktatásügyi Minisztérium levéltárügyi előadója, akik levéltári szakmai kérdésekben meglepő jártasságot tanúsítottak. Különösen három kérdéskör érdekelte őket. Részletes felvilágosításokat kértek a hazai fiimarchívumról, annak gyűjtőköréről, az anyag felhasználási lehetőségéről stb. Azután — mivel az új törvény mindenre kiterjedő végrehajtási utasítását, tehát a vonatkozó rendeletet — a jövő év közepéig kell elkészíteniük, külön érdekelte őket, hogy mi a saját vonatkozó jogszabályaink kibocsátása óta milyen tapasztalatokat szereztünk a végrehajtásban, illetőleg a végrehajthatóságban. A kérdéseket sohasem általánosságban, hanem mindig konkrétan tették fel, nyíltan kimondva, hogy előre okulni kívánnak a mi eredményeinkből is, de sikertelenségeinkből is. Különösen az a kérdés foglalkoztatta őket, hogy a levéltárakra — főleg a külső szervek vonatkozásában — mely feladatok háríthatók, és hol az a határ, amelyen túl már nem szabad őket — a kivitelezés realitását veszélyeztetve — megterhelni. A vendéglátók bőséges kulturális programról is gondoskodtak. Elvittek a finnországi Magyar Népköztársaság Nagykövetsége tavaly felavatott Kulturális Centrumába, ahol Gáti Tamás igazgató tájékoztatott a Centrum munkájáról. Bemutatták a Finn Nemzeti Múzeumot, a szépművészeti múzeum szerepét betöltő Athenast. Különös volt számomra, hogy II. Sándor orosz cárt oly becsben tartják, ami kifejeződik nemcsak abban, hogy Helsinki főterén ma is ott áll a lovasszobra, hanem abban is, hogy a főváros egyik utcája ma is az ő nevét viseli. Érdeklődésemre elmondták, hogy a cár adott 1863-ban a történelem során először egyfajta alkotmányt a Finn Nagyhercegségnek, ezért a finn történelem haladó alakjaként becsülik őt. Ebből az a tanulság, hogy minden nyelvi nehézség ellenére alaposabban kellene megismerkedni a kis, és nem utolsó sorban a rokon népek történetével. Befejezésül legyen szabad kiemelnem azt az őszinte szívélyességet, amellyel mindenütt találkoztam. A finn-magyar rokonság és barátság mindenhol szóba került, de sehol sem éreztem, hogy ez csupán a közös eredet emléke. A kapcsolatok ápolásának és elmélyítésének igénye valóban él finn barátainkban; ennek nemcsak hivatalos megbeszéléseken, protokollszerűen adtak hangot, hanem azon a magán-összejövetelen is, amelyet saját lakásán, legközvetlenebb barátait híva meg, Tiovo Paloposki főigazgató finnországi tartózkodásom alatt kedves gesztusként szervezett. Összefoglalva: a tanulmányút hasznos volt; előbbre jutottunk egymás kölcsönös megismerésében. Az út hozzájárult a finn-magyar kapcsolatok személyes jellegű szakmai vonatkozású bővítéséhez. 526