Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Farkas Gábor: A közigazgatási bizottság létrejötte és első ügyrendje / 313–325. o.

selőházi elfogadásától annak érvénybe lépéséig több mint hat hónap telt el, s ezalatt kellett a miniszternek kidolgoznia mindazon rendelkezéseket, amelyeknél a képviselőházi tárgyaláson, illetve előtte a törvényhatóságok részéről tett észrevételeket is megfontolta. E kérdésről szóló történeti munkák a kormányzat és a törvényhatóságok között létrejött kompromisszum eredményeként emlegetik a törvényt. Ez valóban megfelel a valóságnak. Tiszának be kellett látnia, hogy a törvényhatósági önkormányzat hívei olyan tömegerőt képviselnek Magyarországon, hogy velük szemben radikális intézkedést hozni lehetetlen, mivel az a vidéki közigazgatás csődjét eredményezte volna. A kormányzatnak számtalanszor volt módjában tapasztalni, hogy az önkormányzatok sajátos jogaik mögé húzódva politikai harcot vívtak ellene, ami a közigazgatási feladat elszabotálását hozta magával. Az országos közhangulat is a közigazgatási centralizáció ellen foglalt állást. Ezt bizonyította a képviselőházi plenáris ülés vitája is, ahol a kormány jobb- és baloldali ellenzéke egyaránt felsorakozott a törvényjavaslat ellen. A törvényt opponálok a törvényhatósági közgyűlések hangulatát vitték be a képviselőházba, különösen a szabad királyi városok véleménye tükröződött a felszólalásokból. Legtöbb támadás, — és nem is egészen alaptalanul —, a képviselőházban a vármegyei igazgatást érte. Ezek szerint a vármegyékben a dilettáns egyének akarata érvényesül, akik a közigazgatás irányításán keresztül befolyást gyakorolnak a közéletre, azt hozzá nem értésükkel ferde útra terelik. A képviselőházi konzervatív csoport a vidéki magyar közigazgatásban az egyes családok elvtelen összefonódásából adódó jelenségeket tárta fel, amelynek gyakori kísérő jelensége a munkát megvető és tehetetlen egyének gyors hivatali előmenetele, a társadalmi összeköttetések felhasználása a döntések alkalmával. Az ellenzék szerint a vidéken működő kormányközegek is az érdekelt területen élnek, és nem tudják magukat elhatárolni az önkormányzati érdekektől. Ezért a közigazgatási bizottság — hangzik az ellenzék megállapítása -, nem lesz más, mint olyan idegen testület, amely a bürokrácia legveszélyesebb nemét, „a testületi rendszeren alapuló bürokráciát valósítja meg." A kompromisszum a törvény szövegén végigvonul. Legfőbb jellemvonása, hogy a közigazgatási bizottság látszatra a törvényhatóság szeme, de éppen a főispán elnöki tisztségénél fogva és az állami hivatalnokoknak a bizottságban levő részvételével azt a kormány eszközévé tették. Ezzel a megoldással sikerült elkerülni e kérdés kapcsán a további politikai küzdelmeket, és így nem élezte ki az ellentéteket a politikai életben sem. Igaz, eredményes működést sem lehetett várni a közigazgatási bizottságtól. Eltelt néhány hónap, amikor a belügyminisztérium elkészült a közigazgatási bizottság működését szolgáló rendeletekkel és azokat elküldte a törvényhatóságoknak. Közben tévedéseket is korrigálnia kellett. A közigazgatás első tisztségviselőinek hatásköréről olyan hírek terjedtek el országszerte, hogy azokat a közigazgatási bizottság veszi át, és az alispán, illetve a thj. városokban a polgármester a közigazgatási bizottság adminisztratív közegévé válik. 1876. szeptember 20-án a Fejér megyei főispán átírt ez ügyben a város polgármesterének és megnyugtatta, hogy az 1876. évi VI. te. a közigazgatási bizottságról még ez év március 16-án szentesítést nyert, melyet a képviselőház március 18-án, a főrendi ház pedig március 20-án elfogadott, és abban módosítás azóta nem történt. 318