Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Farkas Gábor: A közigazgatási bizottság létrejötte és első ügyrendje / 313–325. o.

Hasonló szellemben fogalmazott Máramaros megye is. Elismeri a törvényhatósági bizottság, hogy az 1870. évi törvényhatósági törvénynek vannak hiányai, de tiltakozik amiatt, hogy ennek orvoslását a kormányzat szándéka szerint: azaz „municipális rendünket, mint egyetlen nemzeti kincsünket a központosításnak áldozzuk fel." Kísért még az abszolutizmus korának emléke, és ez a tény is érzékenyen érinti a törvényhatósági önkormányzat védelmezőit. így a közigazgatási bizottság az országos törvények és rendeletek végrehajtásával, az adóügyek, a tanügyek, a közlekedési és a rendőri ügyek, valamint a közgazdászati ügyek kézbevételével a közigazgatási és a politikai központosítás felé merész utat tett meg. Ez ellen a leghatározottabban fellép Máramaros megye törvényhatósága és kijelenti, „hogy nem vagyunk hajlandók idegen és kormányelemekkel osztozkodni azon jogok gyakorlásában, melyek eddig a megyék autonómiáját képezték." Temesvár város törvényhatósági bizottsága elismeri, hogy a törvényjavaslat elveit alkalmazni lehet a megyei viszonyokra, de a szabad királyi városokra nem. Ugyanis a vármegyei igazgatásban valóban hiányoznak azon közegek, melyeket a közigazgatási bizottságban mégtalálunk. A temesvári javaslat a városokról a megyékre kívánja irányítani a kormányzati szervek figyelmét, amikor a fentiek értelmében érvelt, de további konkrét példákat is idézett. Kifejtette, hogy a városi tanácsban minden szakág képviselve van, így a gyors ügyintézés a városokban biztosított. A városokban a művelt polgári elem gyakorolja a hatalmat, és ennek képviselői vannak a városi törvényhatósági adminisztrációban is. A megyei viszonyok az új hatóságnak megfelelnek, mert a megyei törvényhatósági adminisztrációban sok a primitív ember, akiket a vidéki birtokosok küldtek a megyeszékhelyre érdekeik képviseletére. A megyei törvényhatósági bizottsági tagok messze élnek a központtól, összehívásuk nehézkes, így a törvényhatósági ügyek is lassan intéződnek a megyében. De ennek ellentétét tapasztalni a városokban, melyek autonómiáját csorbítani nem lehet. Temesváréhoz hasonló értelmű Késmárk felirata is. Ezek az álláspontok már közeledtek a kormány által képviselt felfogáshoz. Késmárk szabad királyi város kijelenti, hogy hajlandó lemondani a törvényhatósági önkormányzatról, melyre a törvényjavaslat is irányul, de a legmesszebbmenőén állást foglal az ellen, hogy a várost megyei közigazgatási keretek közé szorítsák. A késmárki városi polgári elem semmiképpen nem tudná elviselni, hogy a „nálánál műveletlenebbnek vélt vidéki dzsentri" uralkodjék felette. A késmárki törvényhatósági bizottság az ország egyre romló közállapotáról beszél, melyet a pártfúzióval fellendülő liberális politikai szellem van hivatva megállítani és fejleszteni. Ha ez a törekvés vezeti a kormányzatot, akkor hajlandók magukat alávetni a kormányzat által tervezett reformoknak. Amennyiben a törvénytervezet célja mégis csak annyi, hogy a szabad királyi városok önkormányzatát megszüntesse és azokat a megyei keretekbe illessze, akkor azt „sem a mi speciális, sem az ország közérdeke szempontjából hasznosnak és célravezetőnek nem tekinthetjük." A képviselőházban a közigazgatási bizottságról szóló törvényt 1876. március 28-án fogadták el. A belügyminiszter a törvény szövegét hitelesített másolatban március 26-án küldte meg valamennyi törvényhatóságnak. Az értesítésben azt írta Tisza Kálmán, hogy a törvény életbelépéséről a törvényhatóságot később értesíti, és ugyancsak később fognak megérkezni a törvény végrehajtását szolgáló szabályrendeletek és utasítások. Látni fogjuk, hogy a törvény 1876. október 2-án lépett hatályba. A törvény szentesítésétől, ill. képvi317