Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Tilcsik György: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1979. Zalaegerszeg, 1979. / 532–535. o.

készült ismertetés csak az összeállítás egy részére, a szűkebben vett történeti vonatkozású publikációkra terjedhet ki. Remélhető, hogy ez az alábbiakban említésre nem kerülő közlemények szerzőinek jóindulatú beleegyezésével találkozik, már csak azért is, mert azok szakszerű bemutatása és értékelése saját tudományáguk szakfolyóiratainak illetékességi körébe tartozik. Lendvai Anna munkája hat mezőváros (Keszthely, Sümeg, Szentgrót, Tapolca, Tűrje és az 1690-ig török kézen levő Kanizsa) 17. századi céhes iparának vizsgálatával a megye feudáliskori történetének egyik fontos és eddig nemigen kutatott szakaszát, a céhek létrejöttének és megerősödésének időszakát tekinti át. A települések korabeli népességi viszonyainak felvázolását követően szakmánként ismerteti az egyes céhek megalakulásának körülményeit. Rámutat, hogy ez két, jól elkülöníthető periódusban (1630-1640-es, majd az 1680—1690-es években) ment végbe. A Magyar Országos Levéltárban őrzött zalai céhlevelek feldolgozásakor kiderült, hogy a megyében a 17. században létrejött kézműves szervezetek közül csupán egy — 1699-ben a tapolcai vargáké - szerzett királyi kiváltságlevelet, míg a többiek más városbeü — legtöbbször pozsonyi vagy pápai — céhek privilégiumait másolták le, melyeket minden esetben városuk földesura erősített meg — sőt néha záradékolt is — jelezve ezzel a céhek függő viszonyát. A szerző huszonkét zalai céh artikulusainak önálló és összehasonlító elemzésével bepillantást nyújt azok belső életébe. Ismerteti a mesterekre, a legényekre és az inasokra vonatkozó szigorú magatartásbeli előírásokat, szabályokat, jogaikat és kötelességeiket, a legénnyé majd a mesterré válás előfeltételeit, valamint a céhen kívüli iparűzők ellen hozott intézkedéseket is. Lendvai Anna — kimutatva az országosan érvényesülő tendenciákhoz képest jelentkező azonosságokat és különbségeket — összefoglalóan megállapítja, hogy a 17. század végére kialakult zalai céhes ipar a ruházati iparágak túlsúlyából fakadó egyoldalúsága és a török jelenlétéből adódó viszonylagos gyengeségei ellenére is elengedhetetlen előfeltétele, egyben megfelelő kiindulópontja volt a kézművesipar török kiűzése után lehetővé váló erőteljes továbbfejlődésének. A szerző végül helységenként közli a 17. században létrejött harminchét Zala megyei céh megalakulásának időpontját. Szabó Béla dolgozata az 1741. évi nemesi felkelés történetének zalai vonatkozásait világítva meg, a szervezés és a katonaállítás eseményei mellett a megyei lovascsapat harcait is nyomon kíséri. Bevezetőben röviden felvázolja a Szilézia elfoglalása miatt elmélyült porosz-osztrák ellentét magyarországi következményeit. Az 1741. május 14-én megnyílt magyar országgyűlésen a Habsburg uralkodónő, Mária Terézia személyes kérésére a rendek egy hadi esztendőre megfelelő számú újoncot és nemesi felkelést szavaztak meg, bár az inszurrekció teljesítése az 1715:8. te. alapján mindenképpen kötelességük lett volna. A nagylelkű és részben kényszerű beleegyezést követően az udvar és a rendek között a magyar katonaság ruházatával, valamint vezényletének módjával kapcsolatban váratlanul felszínre került ellentét két hónapos huzavona után kompromisszummal, az 1741:63. te. létrejöttével zárult le. A törvénycikkely előírásai szerint Zala megyére - a nemesség hadba533