Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - ADATTÁR - Magyar Eszter: Az 1715–1720-as országos összeírások forrásértéke a 18. századi erdősültség kutatásában / 227–239. o.

határban még azt sem. Az több ízben előfordult más területeken is, hogy a lakosság a partmenti bokrokat, füzeseket használta tűzifaerdőként, feltehetően a Balaton partján is ezzel a lehetőséggel elégedtek meg 1720-ban. Az Országleírás adatai szerint jelentősebb erdő, közte tölgyessel, csak Látrány és Szőlőskislak határában volt a 18. század végén. Azonban az itt található erdőről az 18. században a helyismerettel rendelkező uradalmi összeírok megjegyzik, hogy a határban található tölgyerdők szinte semmi makkot nem teremnek, állítólag azért, mert magas területen feküsznek, mindenesetre a lakosság számára nem jelenthettek számottevő makkoltatási lehetőséget.

19 Országos viszonylatban az értékesebb fahozadékot nem adó és egyéb használatra nem alkalmas tűzifaerdők általában a falvak lakosságának szabad használatában voltak, akik az ilyen erdőket minden megkötöttség nélkül élték. A tűzifaerdők védelmére rendszerint nem fordítottak gondot még a nagyobb uradalmak területén sem, ahol egyébként ebben az időszakban már szabályozott erdőkezelés folyt. A kortársak a csak tűzifára alkalmas erdő megjelölés alatt általában a rendszertelen használattól leromlott, a legtöbb esetben sarjerdőgazdálkodással művelt erdőket értették, amelyek értékesebb faanyagot nemigen adtak. 5. A térképszelvényen található falvak legnagyobb részének a határában épület- és tűzifára egyaránt alkalmas erdő volt. (Kéthely, Marcali, Mesztegnyő, Nikla, Tur, Somogyjád stb.) Az Országleírás ezeknek a falvaknak a környékén részben, vagy terjes egészében sűrűn nőtt, magas szálfákból álló erdőket írt le Nikla kivételével, ugyanis ott a felvétel idején, a 18. század végén, a felmérők csak sűrűn nőtt bozótost, csalitot találtak. A két forrás közötti ellentmondás valószínűleg ebben az esetben is településtörténeti magyarázattal oldható fel, ugyanis a század elején Nikla tartozéka volt még a közeli Csömend és a mai Libickozma határának északi része, ahol valóban kiterjedtebb erdők helyezkedtek el.

20 Nehezebb magyarázatot találni arra, hogy az Országleírás szerint tölgyerdőket is magábafoglaló Sári, Kéthely, Marcali és Balatonújlak határában miért nem jegyeztek fel makkolásra is alkalmas erdőket 1720-ban. Arról ebben az időben még szó sem lehetett, hogy uradalmi gazdálkodási okokból kizárták volna a jobbágyok sertéseit a tölgyerdőkből, hiszen a környék legjelentősebb uradalma, a kéthelyi uradalom szervezése csak 1726 után kezdődhetett, az uradalomhoz tartozó falvak ekkor kerültek csak a Hunyady család birtokába.

21 Később a század közepén a jobbágyokat kizárták a makkoserdők használatából, amelyekben korábban a megfelelő makkbér lefizetése után szabadon makkoltatott a helybeli jobbágyság.

22 Figyelemreméltó, és a 18. századi országos erdőhasználati szokásoktól eltérő gyakorlat alakult ki ebben az időben Somogyban, az épületfaerdőket sehol sem tartották tilosban, földesúri kezelésben. Ez a helyzet nemcsak a térképszelvény falvaira volt jellemző, hanem a megye többi területén is, ahol az épületfaeidőkkel a lakosság szintén szabadon rendelkezett. Az épületfát a középkorban évszázadokon keresztül rendszertelen szálalással termelték ki, vagyis szálanként válogatták ki a legmegfelelőbb fákat. (Jobbik esetben a válogatás lábon történt, de arra is vannak bőven példák, hogy csak a fák kivágása után vizsgálták meg felhasználhatóságukat.)

23 A kivágott fákat rendszerint a helyszínen dolgozták fel, 231