Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - ADATTÁR - Magyar Eszter: Az 1715–1720-as országos összeírások forrásértéke a 18. századi erdősültség kutatásában / 227–239. o.

ami egyrészt nagy fapocsékolással járt, a vágás és a feldolgozás területén elpusztították / a munka során a fiatal fákat.

24 A rendszertelen szálalás során pedig mindig az erdőállomány legértékesebb és legkönnyebben hozzáférhető fáit termelték ki, mindezek a körülmények egyes erdőrészek leromlását eredményezhették. Szükség volt tehát arra, hogy a fakitermelésben valamiféle rendet tartsanak, a rendszertelen használatot tiltsák. Az uradalmak és a városok épületfaerdeit éppen ezért már igen korán, (a 16. században már tömegesen, forrásokkal igazolhatóan) tilalom alá vették, ami azt jelentette, hogy rendszertelen, tetszőleges használatukat tiltották. Az épületfa vágása a földesúr, illetve gazdasági tisztje előzetes engedélyéhez volt kötve, az engedélyezett famennyiséget az erdőőr, vagy más alkalmazott által kijelölt helyen lehetett kitermelni.

25 Az épületfa használat megítéléséhez megjegyzendő, hogy a történetírásban meglehetősen elterjedt felfogással és nézettel ellenkezően, az erdőket nem mindig az allodizáció kiterjesztése érdekében tartották tilosban, és egy-egy erdőrész tüosban tartása nemcsak a jobbágyság kizsákmányolását fokozó eszköz, hanem erdőgazdálkodási jellegű, erdővédelmi célzatú intézkedés is lehetett- A tilos épületfaerdőket tilos volt engedély nélkül vágni, használni, hiszen az épületfára alkalmas szálerdőket a rendszertelen paraszti használat tönkretehette volna. Az épületfára alkalmas szálerdőkön kívül tilosban tartották még a fiatal, védelemre szoruló erdőket, és a makkoserdőt. A tilosban tartás a különböző erdőfajtáknál és használatoknál - mint erre a fentiek is utalnak - más-más tartalmat hordozott. A török hódoltság utáni Somogy megyében azonban a 18. század elején még a falvak újratelepítésének és az uradalmak újjászervezésének a folyamata tartott, ilyen körülmények között érthető, hogy az erdővédelemre még nem fordítottak megfelelő figyelmet. A megye amúgy is fában gazdag terület volt, és az erdők gazdasági hasznát ekkor még elsősorban a makkoltatásban látták, az épületfaerdők védelméről csak a század végén maradtak feljegyzések.

26 6. Az egyes falvak határában található makkoserdők leírására többféle megoldást alkalmaztak az összeírok. Az egyes variánsok erdősültségi és talán birtokszervezeti eltéréseket is takarhatnak. A mintaszelvényen található makkoserdővel is rendelkező falvak erdőhasználatát többnyire a következőképpen határozták meg: „silvas (habent) pro foco et edificio sufficientes glandiferas quoque sed dominales" (Aszaló) „süvas pro foco et edificüs aptas etiam glandiferas sed dominales" (Magyaregres). Ezek szerint a falvak határában levő erdőterületnek az uradalom csak arra a részére tart igényt, amely makkot hoz, belőle makkolással jövedelem nyerhető, tehát valószínűleg a tölgyesekre. Több más, nem a térképszelvénybe tartozó, makkoserdőt bíró Somogy megyei falu esetében a falu erdővel való ellátottságát, erdőhasználatát így írták le: „silvas glandiferas sed dominales ex quíbus pro foco et edificiis ligna sufficientia pro necessitate sua habent" (Diós), „silvas habét glandiferas sed dominales ex qua incolae focália et edificiis aptam liberam convehendi habent facultatem" (Kalmáncsa). Ezeknél a változatoknál az erdőhasználat a következő lehetett: A falu határában levő makktermő tölgy (esetleg bükkerdő) földesúri, de az erdőket bizonyos körülmények között a jobbágyok is élhetik, belőlük faizhatnak. Lényegében azonos megfogalmazást használtak az összeírok Béc, Jákó, Kadarkút, Kaposkeresztur, Belezna, Hedrehely, Homokszentgyörgy, Hiarosberény, Görgeteg, Gige stb. falvak erdősültségének a megjelölésére is. i 232