Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

A Tiszántúlról Maróthi György tájékoztatta utoljára Ráday Pált „nemes harca" hely­zetéről. 1733. március 10-én Monorról megírta a február 9—20-a között Bécsben tartott protestáns konferencia lezajlását. Tapintatosan közölte, hogy fogalmazványát elvetették, és a Fabricius György javaslatát fogadták el, és 1733. február 22-én benyújtották az Udvar­nál felterjesztésüket. Maróthi György mint a Tiszántúl küldötte volt jelen a bécsi tanács­kozáson, és annak minden részletét aprólékosan lejegyezte naplójában 1733. január 21-i debreceni indulásától március 3-án Pozsonyból történő hazaindulásáig. Diáriuma értékes korrajz s belőle elénk tárul ez időszak félelmetes és feszült légköre. 95 E korban küzdelmes volt „oszlop" férfiúnak lenni és végig annak maradni. Ráday 1733. május 20. napján halt meg. Emlékét Sinai Miklós jegyezte be Zoványi és Ráday leveleinek lemásolása után „okleveles gyűjteményébe"; ,A vallása mellett igazán buzgó Tekintetes Ráday Pál úr megholt Pécelen 20-dik napján Május, vagy Pünkösd havának 1733-dik esztendőben. Ugyanott Pécelen koporsóba tétetett 21-dik napján az említett Májusnak és Esztendőnek. Szent Mihály havának pedig 20-dik napján ugyanazon 1733-dik eszten­dőben a Lossonci temetőben építtetett Cryptába eltemetetett." 96 Jegyzetek 1 Professio = Confessio; itt: vallásfelekezet értelmében. 2 Le nem hűlt, el nem hidegedéit. 3 Pesti Commissio.az 1715: 30. te. alapján létrehozott, a vallásügyek rendezésére kikül­dött vizsgálóbizottság, mely első üléseit Pesten kezdte, majd Pozsonyban folytatta. Végül is eredménytelenül feloszlott. 4 Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár (továbbiakban: MPE) 1905. VII. oki. 5 Coccejus (Koch) János (1603—1669), német protestáns theológus által alapított theológiai irányzat. Legnagyobb hatása a magyar reformátusoknál volt. Debreceni Ember Pál e puritán kegyességi irányzat hazai követője, aki Ráday Pál kegyességére nagy hatással volt. Zoványi Jenő tanulmánya: A coccejanismus története, Bp. 1890. 6 Zoványi Jenő: A Tiszántúli Református Egyházkerület története; Debrecen, 1939. I.k.47.p. 7 Zoványi J.: Egyháztörténeti Lexikon. II. kiad. Bp. 1977.708. p. 8 Dunamelléki Református Egyházkerületi Levéltár (továbbiakban: DREL). C. 64. 4. cl/36. 9 Ráday Pál munkái. Benderi naplója. Közli Négyessy L., Bp. 1898. I ° Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár (továbbiakban: TREL) I. 24. a. II Nemesi birtokpolitika és a jobbágyság helyzetének ellentéte. Római katolikus földes­úri telepítési akció és a református települések ellentéte. Ráday Pálnak magának is voltak telepítési akciói. 12 Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete. Szolnok, 1967, és Kenderes története. Kézirat. Kiadás alatt. Szolnok, Damjanich Múzeum. Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz. Szolnok, 1974. bevezetőjében I. k. forrásul felhasználva, 57—97. p. Lásd: 2, 5, 17, 22,44,39,62,63,64,66,112 jegyzetek alatti hivatkozásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom