Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

Lakos János A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTER KÜLFÖLDI GAZDASÁGI SZAKTUDÓSÍTÓI HÁLÓZATA (1900-1920) AZ INTÉZMÉNY MEGSZERVEZÉSE (1896-1900) Állandó külföldi agrárhírszolgálat igénye A 19. századvégi agrárválság a magyar mezőgazdaság illetékeseit is olyan törekvésekre ösztönözte, melyek a termelés piacképes modernizálását, szerkezeti átalakítását voltak hivatva előmozdítani.

1 Jelentős exportot termelő agrárgazdaságunk számára éppen e törekvések sikere követelte meg a külföldi piacok feltérképezését, a nemzetközi vám- és kereskedelempolitika, a vüágtermelés, valamint a technikai-technológiai újítások, felfedezések állandó figyelemmel kísérését. így került napirendre a 19. század végén a szervezett külföldi agrárhírszolgálat megteremtésének kérdése. Természetesen az ágazatot irányító országos főhatóságnak (1889-től a Földművelésügyi Minisztérium, előtte a Földművelés-, Ipar-, és Kereskedelemügyi Minisztérium) kellett megoldást találnia. A Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: FM) az 1890-es években nem egy külföldi információs csatornával rendelkezett, ezeket azonban a rendszertelenség, esetlegesség és a megbízhatatlanság jellemezte. Nemzetközileg szervezett agrárhírszolgálatnak még nyoma sem volt. 1890-től működött ugyan Brüsszelben a Nemzetközi Vámtarifa Iroda (tagja volt Magyarország is), de kiadott nyomtatványai csak speciális adatszolgáltatást jelentettek, a földművelésügyi kormányzat szerteágazó igényeit nem elégíthették ki. Egyéb külföldi kiadványok beszerzésén (1893-ban több országgal kiadványcserére kötöttek megállapodást)

2 és tisztviselőinek tanulmányútjain túl a FM alkalmanként megkapta a Kereskedelemügyi Minisztériumtól a Kereskedelmi Múzeum külföldi levelezőinek jelentéseit, amelyek azonban többnyire csak kereskedelmi jellegű adatközléseket tartalmaztak. A Monarchia közös követségeinek .információit a Külügyminisztérium juttatta el a FM-hoz, míg a szintén közös konzulátusok időszaki és alkalmi jelentéseit a Kereskedelemügyi Minisztérium - ha azt jónak látta! Az osztrák—magyar kereskedelmi szövetség rendelkezéseinek megfelelően ugyanis utóbbi jelentéseket csak a kereskedelmi tárca kapta meg hivatalból, s csak ez levelezhetett közvetlenül a konzulátusokkal.

3 Bár a jelentések egy részét a Kereskedelemügyi Minisztérium közzé is tette hivatalos lapjában

4

, a FM szempontjából mindez keveset jelentett. Némi javulás 1896-tól következett be, amikor is a külügyminiszter elrendelte, hogy a gazdasági egyesületek közvetlenül érintkezhetnek a konzulátusokkal.

5 A földművelésügyi miniszter csak 1900-ban jutott a konzulátusokkal való közvetlen levelezés jogáho2.

6 A külképviseleti, konzulátusi hírforrásokat a megbízhatóság és a magyar agrárkormányzat igényeihez igazodás a legkevésbé sem jellemezte. A diplomáciai és konzuli karban nem voltak gazdasági szakreferensek, egyáltalán: alig voltak magyarok, így a magyar érdekek háttérbe szorultak.

7 Jellemző a Magyar Gazdák Szemléjének véleménye, miszerint „. . .a legtöbb jelentést (ti. konzuli jelentést — L. J.) csendes derültséggel olvassa a külföldi 381