Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - ADATTÁR - Magyar Eszter: Az 1715–1720-as országos összeírások forrásértéke a 18. századi erdősültség kutatásában / 227–239. o.

Az Országleírás az első csoportba tartozó falvak határában általában vegyes állományú és vegyes állagú erdőt ír le, a faluhatár egyes részein csak sűrűn nőtt bozót található, és csak néhány helyen nőtt magas fákból álló szálerdő. Ez az eset áll fenn Aszaló, Somogyvár, Várda határának erdősültségében is. Memyén található ugyan szálerdő, de a széle ritkás, bozótokkal tarkított, Csoknya erdeinek is csak egy része a szálas tölgyállomány. Az előbb említett falvak határában amúgy sem foglal el olyan nagy helyet az erdő, mint az összeírás alapján meghatározható típusok szerint második csoportba sorolható falvakban. Ez az erdőterület sem áll teljes egészében értékes állományból, könnyen elképzelhető az, hogy a földesúr csak az értékes tölgyerdőkre tartott igényt, míg az alacsonyabban nőtt, bozótos területeket a falu valószínűleg szabadon használta. A Belezna, Kalmáncsa, Iharosberény stb. típusú Somogy megyei falvakban az erdők uralkodó faállománya a tölgy (a korabeli helyi összeírásokból az is kiderül, hogy elsősorban a jó makkolási lehetőséget nyújtó csertölgy),

27 így a határ egész erdejét makkoserdőként tartják nyilván, amelyben természetesen a jobbágyoknak különböző mértékű használati lehetőséget biztosítanak. Belezna, Berzence, Kadarkút, Kalmáncsa, Kaposkeresztur, Jákó stb. falvakban a jobbágyság épület- és tűzifáját is a földesúri tilalmas makkos erdőkből szerzi be. Ebben az esetben a tilalom azt jelentette, hogy az erdőket a makkérés és makkolás időtartamára tilalom alá veszik, felbecsülik a válható makktermést és a várható makkhozamnak megfelelő számú sertést bocsátják rá. A falu sertései makkbér ellenében igénybe vehetik a makkoserdőt, de idegen állatok, csordák fogadása már a földesúr előjoga. Az ország más területein is van arra példa, hogy a makkoserdőkben más használatokat is kénytelenek megengedni, de ilyen esetekben meglehetősen szigorú megkötöttségek mellett, pl. tűzifának csak a száraz, esett fát szabad gyűjteni, makktermő fát ilyen célra kivágni nem szabad.

28 Az azonban ritkán fordult elő, hogy épületfát a makktermő tölgyesekből vágjanak. Ez a helyzet csak Somogy megyére jellemző, valószínűleg itt is csak ebben, a török pusztítást követő újjáépítési periódusban és az erdőben gazdag falvakban. Voltak olyan falvak, amelyek az Országleírás szerint határukban bőségesen rendelkeznek sűrű szálerdőkkel, ennek ellenére 1720-ban elkülönítve említik a földesúri makkoserdőket és a lakosság rendelkezésére álló épület- és tűzifaerdőt pl. Kutas, Lábod, Hollád, Hencse stb. A felsorolt falvak határában azonban vagy az erdőterületnek csak egy része ált tölgyesből, vagy pedig a használatban már elkülönült egymástól a makkoserdő és épületfaerdő fogalma. Somogy megye egyes falvaiban a 18. század elején a falu népe nemcsak szabadon élte a határban található erdőket, és ingyen makkoltatott a tölgyerdőkben, hanem még a makkolás jövedelme is a falu népét illette. Inke, Iharos, Böhönye, Bőszénfa, Tarany stb. falvakban a jobbágyság szabad erdőhasználatot vallott 1720-ban. Az Országleírás szerint az említett falvakban az erdőállományt sűrű, gyakran mocsaras tölgyerdők alkotják, a térkép tanúsága szerint is, a falvak határa jóformán erdőből állt, tehát az erdő érthetően jelentősen hozzájárult a lakosság megélhetéséhez. Ezeken a helyeken még az 1865-ös művelési ági statisztika szerint is a faluhatárnak több mint a felét erdő alkotja.

29 233