Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - IRODALOM - Gyarmati György: A Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár kiadványa a termelőszövetkezeti mozgalom történetéről / 705–710. o.

nagybirtokrendszert felszámoló új népi hatalom 1945-ben egy antifeudális, demokratikus agrárforradalmat realizált. A következő tisztázandó kérdés az, hogy az 1945-ös földosztást alig három év múlva követő szövetkezetesítés országos méretekben való meghirdetése mennyiben vezethető vissza csupán politikai elhatározásra, s mennyiben szolgált a földosztást követően is fennmaradt, vagy éppen újonnan teremtődött gazdasági, társadalmi és szociális feszültségek megoldására. Ha számba vesszük az érveket és ellenérveket, akkor egyfelől világos, hogy a kisparaszti gazdálkodási forma az 1940-es évek végére nem merítette ki saját lehetőségeit teljes mértékben. Másfelől viszont — mint azt Orbán Sándor megfogalmazza: „ . . . ami sok volt nagybirtoknak, messze elégtelen volt az agrárszegénység — akár csak átmeneti — kielégítésére"; azaz a földosztásból jogosultsága ellenére sem részesülő, avagy régebbi vagy újonnan szerzett tőredékparcellájánakhozamából megélni (esetleg eszközök híján földjét megművelni) képtelen, együttesen továbbra is többszázezres nagyságrendű agrárszegénység további fennmaradása, és ezen lényegében továbbélő agrártúlnépesedést mutató tömeg más ágazatok által történő felszívócsatornáinak — ekkor még — elégtelen volta, eleve feltételezte azt a ,,második agrárforradalmat", melynek eredményeként ezek a régi gyökerű és újabb keletűekkel bővülő gazdasági, társadalmi és szociális problémák e réteg számára a létbiztonság termelőszövetkezetek által való megteremtésével (még ha kezdetben alacsony szinten is, de) megoldódnak. Az viszont már kétséges, hogy a korabeli politikai vezetés e felismerések alapján döntött volna a szövetkezeti mozgalom megindításáról. Itt inkább arról van szó, hogy — részben a nemzetközi politikai viszonyok hatására — a szocialista átalakulást a gazdasági élet minden területén mihamarabb teljes egészében meg akarták valósítani. Ezt támasztja alá az is, hogy míg a nyílt szövetkezetesítési propagandában az önkéntesség és a fokozatosság van napirenden, a politikai döntések legfőbb fórumainak intern dokumentumaiban a mezőgazdaság teljes átalakítását csupán egynéhány év feladataként szabják meg. Az események ismeretében tehát a társadalmi szükségletek és a politikai célkitűzések egybeeséséről csak a kezdeti periódusban s a valóban az önkéntesség alapján szerveződött termelőszövetkezetek megalakulásánál beszélhetünk, amit alátámaszt az első tsz-ek tagságának összetétele, vagyis az, hogy az induláskor túlnyomórészt az agrárnincstelenek és a néhányholdas agrárszegénység tömegei éltek a szövetkezetek kínálta új gazdálkodási forma lehetőségével. A közép- és gazdagparasztság érthető módon idegenkedett a közösbe való belépéstől, s ez nemcsak a korábbi eredetű, vagy épp a földosztás során szerzett tulajdonához való „érthetetlen" ragaszkodásban keresendő, hanem — és elsősorban — talán abban, hogy e paraszti birtokosok számára a szövetkezet kiszámítható (és hamarosan be is következő) életszínvonalesést ígért. Ez utóbbiak tsz-be lépésében már döntő szerepet játszottak azok a történeti irodalomban sokoldalúan ábrázolt adminisztratív késztető-kényszerítő eszközök, amelyek az ötvenes évek közepére a szövetkezeti mozgalomban látszólagos eredményeket, a mezőgazdasági termelésben viszont valóságos visszaesést eredményeztek. Az ötvenes évek agrárátalakulásában bekövetkezett voluntarista torzulások kimutatása azonban nem szűkülhet le a visszaélések bemutatására — mondja a tanulmány szerzője —, hiszen a mezőgazdaság kollektivizálásától várt eredmények elmaradása nem ebben, hanem az egészében elhibázott gazdaságpolitika azon következményeiben lelhető fel, amely egy eltorzult ágazati struktúrában az aránytalanul 706