Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Székely Vera: Az archontológia művelésének kérdései / 489–497. o.

archonokkal (elsősorban hivatali pályafutásuk történetével) foglalkozó olyan történeti forrástudomány, amelynek célkitűzései önállóan, de alkalmasint más tudományágak keretein belül is megvalósíthatók. Feladata tehát mindenekelőtt annak a megállapítása, hogy kik voltak azok, akik az ország kormányzatában és a helyi igazgatásban vagy a gazdasági életben az ügyeket intézték. Az ismeretlen tisztségviselők személyének, hivatali beosztásának, esetleg egész pályafutásának rekonstruálása lehetővé teszi az egykori hivatalok munkájának, az ügyintézés menetének behatóbb tanulmányozását és megértését. A hivatali munka egyes állomásainak, az írásbeli ügyintézésnek ismerete pedig hozzásegít a levéltárak őrizetében levő iratok jobb kezeléséhez és felhasználásához is. Az archontológia ebbeli vonatkozásában elsősorban a levéltárosok tudománya, mert kitágítva a hivatalok belső világát", a szűkebb értelemben vett levéltári munkát viszi előre. A levéltárakban tovább élő hivatalok útvesztőiben való jártasság, az archontológia segítségével megvilágítható terület azonban nemcsak a levéltárosoknak nyújt nélkülözhetetlen ismeretanyagot. Gondoljunk arra, hogy egy gondosan szerkesztett történeti tisztcímtár miként lehet forrásanyaga a kormányzattörténetnek, az államigazgatásban szerepet játszó dinasztiák révén a családtörténetnek, a közigazgatás- és hivataltörténetnek, a közhivatalnoki réteg társadalomtörténetének, s közvetve a társadalomtörténet egészének is, amelynek egy rétegét — a köztisztviselői kart — elemeire bontva látjuk világosabbá váló családi, származási és érdekközösségi kapcsolataikban. A hivatalnokok története különben is hozzátartozik az ország történelméhez, mert a tisztviselői kar összetétele minden korszakban jellemző arra a társadalomra, amelynek igazgatási funkcióit ellátja. Szerepük kiváltképpen olyan történelmi fordulópontokon kerül előtérbe, mint 1848,1867,1918 és 1919,1944 és 1945, amikor a végrehajtó hatalom működése vagy megbénítása nem kis mértékben rajtuk múlik. Támogathatják vagy akadályozhatják a politikai törekvéseket, történetük így szorosan kapcsolódik a hatalom birtoklásának, a politikai történetnek a kérdéseihez. Rátérve az archontológia gyakorlatára, mindenekelőtt azokat a forrásokat kell számba venni, amelyek a történeti tiszticímtárak összeállításának az alapját képezhetik. A történeti tiszticímtárak használhatóságát, megközelítő teljességüket és maximális hitelességüket nagymértékben a rendelkezésre álló források mennyisége és milyensége határozza meg, mert megfelelő fonásanyag hiányában a legkoncepciózusabb történész sem képes arra, hogy összehozzon egy tiszticímtárat. A források jellege és mennyisége azonban korszakonként olyan változó, hogy teljesen mások az adottságok a feudális és polgári kori vagy a polgári korszakokon belül a közigazgatási és gazdasági archontológiai anyaggyűjtés tekintetében. Az archontológia kutatói a 18. század közepéig jóformán csak levéltári anyaggal dolgozhatnak, s a legkülönbözőbb értékű és szerkezetű kútfőkre vannak utalva. Egy feudális kori történeti tiszticímtár összeállításánál számba kell venni mindazokat a levéltári fondókat, amelyekben a tisztségviselőkre vonatkozó, de szétszórtan található adatok vannak, így a kinevezéseket tartalmazó gremiáliákat, a tanács- és közgyűlési jegyzőkönyveket, a beadványokat, a személyzeti lajstromokat, az egyházi és világi összeírásokat, a családi levéltárakat, a hiteles helyek iratait és a misszilis anyagot. Egyszóval minden vagy majdnem minden elérhető iratot — különösen a korai feudalizmus 490