Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

Ez a statisztika bizony lényegesen eltér a torontáli járás adataitól, amelyet Nagy István közöl (247), és így természetesen azt az értékelést is érvénytelenné teszi, amelyet a szerző a járási képből következtetett ki. S ha igaza volt is, hogy abból nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, különösen nem Szőregre, ebből viszont nagyon is lehet. A négy baloldali párt összesen 954 szavazatot, tehát éppen egyharmadot, a jobboldal öt pártja 1889 igent, azaz kétharmados többséget kapott. A jobboldalon belül is föltűnő Pfeifferéknek még a járás adatait is meghaladó arányú (46,5%) eredménye. A megyében ennek majdnem a fordítottja volt az eredmény: 69,7% jutott a baloldali választási szövetségnek, s csak 30,3% a jobboldali pártoknak. Pfeifferék a Viharsarokban: Csanád megyében mindössze 18,5%-ot értek el (247). Miért hát ez a szőregi különlegesség? Aligha tévedek, ha megint a kertkultúra sajátosságával magyarázom. A kiskertészek, noha földtulajdonuk nagysága alapján csak a szegényparasztság vagy a kisparasztság kategóriájába tartoztak volna, jövedelmük és életszínvonaluk révén a gazdag parasztsággal azonosították magukat, és félve a szövetkezeti gazdálkodástól, a kommunistáktól és parasztpártiaktól, akik a társasgazdálkodás különféle útjainak hívei voltak, a velük legélesebben szembenállókra szavaztak. 1945-ben még a kisgazdapárt töltötte be ezt a szerepet, most, hogy a jobboldaltól megtisztított kisgazdapárt a baloldali szövetség része lett, egykori hívei cserbenhagyták, s helyette Pfeifferhez pártoltak. Megírtam én lényegében ezt az elemzést éppen harminc esztendeje (A szőregi paraszttársadalom jövője. Szegedi Friss Újság, 1948. március 7.), s még a Rákosi-beszéd előtt társasgazdálkodásra, szövetkezetesítésre buzdítottam a szőregieket. (Szidtak is érte.) Kissé másként gondoltam persze, mint ahogyan azon az őszön elkezdődött. A mához, lassabban talán, de kevesebb testi-lelki gyötrelemmel is el lehetett volna jutni. Elírások A helyismeret hiánya és a szerkesztői gondatlanság osztozik a felelősségben, hogy a könyvben megengedhetetlenül sok az elírás, elsősorban a helynevek és a személynevek eltorzulása. A Szegfű utca nem Szekfű utca (384), a karlovai vasút melletti őrház nem karlócai (133). Pákáski nem Pakaski (139), még kevésbé Pákásdi (229-231, 237). Matrisotti helyesen Matrisottó (147); Henni helyesen Henny (149); Zsigmond nem Ferenc, hanem József (230); Gyuráczki a helyes, nem Gyuráczi (230); Vladiszavlyev nem Izsó, hanem íszó (231); nem Sztarin Mladen, hanem Sztrain (231); nem Joganov Bogdán, hanem Jovanov (231); nem Ősz, hanem őszi Béla (231); nem Tokai, hanem Tolnai (235); nem Forgó, hanem Faragó Jánosné (237); nem Papp, hanem Pap Róbert (258). Hogy ökrös Gyuláné helyesen Jánosné (147), Pálfi Lajos helyesen Péli Lajos (159), Piukovics helyesen Piukovich (192, 193), már más összefüggésben céloztam rá. Minden bizonnyal elírás a 138. lapon, hogy a bíró 1893-ban Bálint András, hiszen az a 141. és 142. lapról kiderül, hogy Bálint Antal a bíró ebben az időben. 470