Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

Szentfülöpnek is hívhatták (29). Erre semmi bizonyíték nincs, és Karácsonyi fejtegetéseiből ki is derül, hogy világosan elkülönül a kettő a középkori írásbeliségben: Szőreg a falu, Szent Fülöp a monostor neve (76—78). Viszont nyilvánvaló, hogy a Bács megyei Szond (ma Sonta) melletti Szentfülöp (ma Filipovo) éppen arról kapta nevét, hogy a szőregi Szent Fülöp monostor birtoka volt (77). Trogmayer Ottó (Szőreg őstörténete) őszintén bevallja, hogy nem a címnek megfelelően adja elő tárgyát, hanem sokkal tágabban, még a tájnál is messzibb tekintve. Meg is okolja, s ezt el kell fogadnunk. Mégis azt hiszem, lehetett volna itt és most takarékoskodni a szélesebb régészeti párhuzamokkal, és jobban a szőregi leletekre és tanulságaikra összpontosítani a figyelmet, és csak annyit hozni kívülről, amennyi elengedhetetlenül szükséges. Dolgozata egyébként szakszerű, alapos. A szőregi lelőhelyek jegyzékében azonban egységesen szerettem volna megkapni a szükséges adatokat, tehát minden esetben azt, hogy mikor és pontosabban, hogy hol került elő a lelet. A 2. sz. lelet színhelye nem lehetett óvoda, mert már 1908 óta iskola (ún. bányaiskola, Magyar u. 74.). Az 5. sz. lelet nem „a szerb templommal szemben az iskola sarkán levő telken" lehetett, mert ott iskola sohasem volt, hanem az Iskola utca sarkán levő telken, azaz most Czékus Márton kertjében (Szerb u. 35. - Iskola u. 2.). Mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy germanizmusnak tartom a régészeti szaknyelvben a kultúráknak a földrajzi név főnévi alakjáról való elnevezését (Zók kultúra, Szőreg csoport stb.). Magyarul helyesen ez Zóki kultúra, Szőregi csoport stb. Karácsonyi Péter dolgozata (Szőreg középkori története) egyetemi Actába való. Nem a szőregi olvasóknak szánt könyvbe illik az Ajtony nevének olvasatára vonatkozó szakirodalom fél lapnyi fölsorolása (68), s a hazai kútfők kritikai kiadásaiból (SRH) való latin idézetek serege. A fiatal kutató kétségtelenül alapos szakirodalmi tájékozottságát mindenáron bizonyítani akarva már nemcsak minden mondathoz, de egy mondaton belül is számos szóhoz lapalji jegyzetet illeszt, s ez lehetetlenné teszi a nyugodt olvasást. Számos forrását mindannyiszor újra idézi, valahányszor említi. S mindezt miért? Hiszen adatai nem mennek túl Borovszky Samu megfelelő tömör fejezetének részletesebb kibontásán, fölhígításán, az újabb szakirodalom kiegészítő idézésén. Terjedelmes kitérőkkel (75) is terheli anyagát, s a nagy nekifutás után „megkockáztatja" azt, amit Juhász Kálmán már 1926-ban tényként szögezett le: a monostort a kunok 1280-ban elpusztították (79). Egyetlen új adatot von be tárgyalásába, de ezt is tévesen. Az 1256. évi Zwrakrew alakot Szőregrévnek olvassa (71, 74, 76, 80). Gyanús lehetett volna számára: miért csak egyetlen adat szólna Szőreg révéről? S egyáltalán, mi szükség lehetett itt, közvetlenül a Tisza torkolatánál a Maroson révre? Hiszen a só, a kő, az ásványi kincs hajón lement a Tiszára Szegedig. Miért keltek volna át olyan kis területre, mint a Tisza és a Maros szögének csücske, tehát kb. a mostani Tápai rétre? S lehet-e Zwrakot Szőregnek olvasni? Nem bizonyíték a szövegkörnyezet sem, hiszen azok a helyek, amelyek közt Zwrakrew is szerepel, Kétegyházától Rabéig szóródnak szét. Györffy György történeti földrajzában a 859. lapon idézi ezt az adatot, csakhogy Homokrév alatt (ma Zentától keletre). Szíves 1978. február 24-i levélbeli közléséből pedig tudom, hogy a Zwrakrew alak az átiratok révén romlott olvasat. Szőreghez tehát nincs köze. 463