Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

rózsával, gyümölcsfával; nem ugyanazok termelik, s nem is szántóföldön. Amikor kezdődött, a húszas évek végén, csak a Szív utca és a Rónay (ma Szerb) utca páros oldalának a Tóra lehajló kertjeiben volt termelhető a híres szőregi saláta, amelyet a fölszabadulás előtt a szödők egy ideig nagy körösiként értékesítettek a pesti vásárcsarnokban, sőt 1937ben Bécsben is. Utóbb a maga nevén vált híressé, mígnem a hetvenes évek elején talajuntság következtében hanyatlani kezdett, s mára már alaposan csökkent jelentősége. Ügy hírlik, most Deszk lett a nevezetes salátatermelő hely. A saláta ezreknek adott munkát Szőregen, foglalkozásra tekintet nélkül, s négy évtizeden át a lakosságnak jelentékeny jövedelmi forrása volt. Nem ilyen tömeges termelésű ugyan, de jellegzetes az ún. staticatermelés, amelyet nem is említ a kötet. Ez szoros kapcsolatban alakult ki a rózsa- és gyümölcsfakultúrával. Ezt is Kovács Márton honosította meg. Sok hasznot hajtott volna a Horthy-korszak földolgozóinak, ha kezükbe veszik Undi Károly szakdolgozatát az egyetem Földrajzi Intézetének gyűjteményében (Szőreg község földrajza. 1938.). Elsősorban kitűnő keresztmetszetet kaphattak volna a harmincas évek Szőr égjenek gazdasági és társadalmi viszonyairól. Számos, alapos munkával összeállított statisztika könnyítette volna meg a kötet szerzőinek dolgát, mert Undi Károly nemcsak a közkeletű statisztikai kiadványokat, hanem helyi forrásokat is használt, és szőregi lévén,helyismerete, a dolgok megítélésében mutatott tárgyszerűsége olyan többlet éppen, amelyet e kötet szerzői sajnálatosan nélkülöztek. Csak egy példát. A kötet a kisipart ennyivel elintézi: „A falu lakossága viszonylag nagyszámú kisiparost foglalkoztatott" (167). Utána minden számadat nélkül fölsorol néhány mesterséget. Ez annyi, mintha semmit sem mondott volna. Undi Károly 1938ban 89 önálló iparosról tud: 12 borbély, 11 cipész, 9 asztalos, 9 kőműves, 8 kovács, 5 női szabó, 4 mészáros, 4 kocsigyártó, 3 férfiszabó, 3 molnár, 3 villanyszerelő, valamint a többi iparágban 1-2 iparos. A kereskedések száma ekkor 16, ebből kettő a Hangyáé. Két fakereskedés volt. A téglagyárban 170 munkás, két tisztviselő. A petróleumgyárban 20—25 munkás, 5 tisztviselő; a kátránygyárban 6 munkás (Undi: i. m. 45-48.). A községházán két jegyző és három alkalmazott dolgozott (Undi: 60.). Az írástudatlanok száma 431 volt (Undi: 64); a szerb iskolának 25 tanulója (Undi: 65). Az ilyen és hasonló adatok jóval többet mondanak, mint a kötet szerzőinek általánosságban mozgó, olykor csak frázisos megállapításai. Végül a szerbek történetéhez föl lehetett volna használni Urosevics Daniló könyveit (A magyarországi délszlávok története, 1969; A magyarországi délszlávok kulturális egyesületei, 1969). Hiányzó helyismeret A szerzőkre általában jellemző, hogy helyismeret híján levéltári, hírlapi adataikat nem tudják a mai megfelelővel azonosítani, nem tudják az egykori helyeket „lokalizálni". Ezért többnyire hallgatnak az ilyen lehetőségekről, s ezzel ismét a mai nemzedék számára érdekes, az utókornak pedig fontos tájékoztatásától fosztják meg a kötet olvasóját. 458