Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

véres nászon", amikor Berta Sándor a templom előtt, esküvő után rálőtt Hegyközi Piros újdonsült férjére, Pópity Pálra (Makói Független Újság, 1914. febr. 20.); vagy amikor a Kállay-ligetben, 1925. május elsején összeverekedtek az újszegedi meg a szőregi legények (Makói Friss Újság, 1926. jan. 23.); végezve olyan — szintén nem tanulság nélkül való — adatokkal, mint hogy Miletin Veljkó (1884-1951) kulákot (idősebb Miletin Miklós fiát, ifjabb Miletin Miklós apját) másfél évi börtönre ítélték (IDélmagyarország, 1949. dec. 8.), Szekeres Imrét meg a beadás elmulasztása miatt fél évre (Délmagyarország, 1952. jún.20.). Ám nemcsak a szinte kimeríthetetlen hírlapi anyag hiányzik, hanem alapvető, közismert földolgozásokat sem aknáztak ki a szerzők, s ezekre nem hívta föl munkatársai figyelmét a szerkesztő sem. Trogmayer Ottó mellőzte Dávid Katalin tanulmányát az un. apátsági romról (Az Árpád-kori Csanád vármegye művészeti topográfiája. Bp. 1974.). Erre még akkor is utalnia kellett volna, ha nem ért vele egyet. Rákos István a szőregi templomépítés történetét részletes elemzésben találta volna meg Nagy Zoltán munkájában (Vedres István művészi munkássága. Bp. 1956. 77—77. p.); akkor biztosan nem írta volna, hogy az építők közt Svertz József kőművest találjuk (94. p. 42. j.), hanem — Reiznerrel egyetértésben — a szőregi templom fölépítését Schwörtz János építőmesternek tulajdonította volna. Talált volna itt adatot a szőregi uradalommal, az árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatban is. Ha Szabó József megnézte volna Benkő Loránd és Lőrincze Lajos nyelvjárási bibliográfiáját, megtalálta volna benne Ferenczi Jánosnak a Magyar Nyelvőr 1873. évfolyamában (477. p.),a község száz év előtti földrajzi neveit tartalmazó cikkét, a Népünk és Nyelvünkben pedig a Szerb utcára vonatkozó kis közleményt (Lázár József, NéNy 7:257). De még egyebet is. Mellőzte ezt Ferenczi Imre is, csakúgy, mint Vikár és Gunda említett és Ökrös László még nem említett gyűjtéseit; ez utóbbiak a népzenével foglalkoztak (Szőregi népdalok, Tiszatáj, 1947; A szőregi tökciturások, 1948)> s ez a lakodalomtól elválaszthatatlan volna. Hogy Grynaeus Tamás kéziratban (a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában, tehát nem hozzáférhetetlenül) levő dolgozatát (Lappongva gyógyítgató parasztorvosok Szőregen) senki sem használta föl, szintén sajnálható. Kárát látja a kötet Aldobolyi Nagy Miklós több dolgozatának, különösen A Marosszög című tanulmányának (1947) és füzetének (1954) figyelmen kívül hagyása miatt is, A legsúlyosabb mulasztás a rózsa- és gyümölcsfatermesztésnek hét sorban való elintézése (156). Ha már önálló kutatást nem végeztek, legalább ismerték volna Szalóky István munkáit (Faiskolai termelésünk az átszervezés előtt, 1955; A szegedi faiskolák története, 1955); főként az utóbbit. Ebből ugyanis — kis helyesbítéssel, amelyet az öreg kertészek megadhattak volna — hitelesen lehetett volna fölvázolni e nevezetes kertészeti ágak szőregi históriáját. A számszerű adatokat pedig átvehették volna Undi Károlynak a Kogutowicz Emlékkönyvben (1939) megjelent tanulmányából, és kiegészítve a fölszabadulás utániakkal (a Mezőkertől,, a MÉK-től megszerezhetők lettek volna), függelékben lehetett volna adni. Ebből tanulságosan kiderült volna e két kertészeti ág fejlődése, hanyatlása, újjászületése. De Undi Károly nem ismert, nem használt tanulmányából fény vetődött volna Szőreg egy másik jellegzetes kertészeti ágára, amelynek épp csak a neve fordul elő a község monográfiájában: a salátatermesztésre (23). Ez a kerti kultúra nincs összefüggésben a 457