Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Kardos József: A szentkoronaeszme metamorfózisa a 19. században / 431–446. o.

szemléli?" Dózsa „vérengző tetteit" idézi. Ezzel azonban nem a parasztság felett kíván ítéletet mondani, hanem a nemességet igyekszik felrázni, hiszen a felkelést elnyomó hóhérpallost és kötelet mint „nyomorult eszközöket" elítéli.

13 Elítéli a vérontást, mellyel a nemesek jogot és hatalmat nyertek. Az urbárium feletti vitáról szólva a nemesség kiváltságait védő szónokkal szemben keserű gúnnyal jegyzi meg: „s nem szép dolog lenne-e, ha a vitát arisztokráciái dicsőséggel megnyervén, minket és unokáinkat a Dózsa letiprásával nyert jogokban továbbra is megtartottak volna. Mit? hát nincs nekünk fogunk az uralkodáshoz, mit őseink a parasztokon vérontással nyertek?" 14 Kölcsey a tehetetlenség, a maradiság, a kicsinyes jogféltés láttán felháborodva a történelmi valóságot mondja ki: a nemesség a jobbágyokkal szembeni kiváltságait, a hatalmát, az uralkodást elnyomással, vérontással szerezte meg és tartotta fenn. Ez a megállapítás tulajdonképpen a feudális szentkorona-gondolat tagadása, Werbőczi tagadása, hiszen a nemesi ideológia szerint a nemesség vérehullatásával szerezte meg jogát és kiváltságát az uralkodásra, az „országlásra", a nemesi szabadságra, míg a közösség dolgait elhanyagoló, a katonáskodást nem vállaló és ezért szolgaságra vetett jobbágyok ebből örökre kizárattak. Ez ellen a Jogrend" ellen lázadók — a nemesi gondolkodás szerint — szörnyű bűnt követnek el. Kölcseynél azonban felmentést kapnak. Ha nem is közvetlen fogalmazásban, de felmentést kap Dózsa, elítéltetik Werbőczi, valamint a szent koronára hivatkozó rendi jog és kiváltság. Szabadság és tulajdon mindenkinek a haza és a haladás érdekében, ez Kölcsey fő törekvése, ezzel az „ősi alkotványt", a feudális rendet alapjaiban mozgatta meg. A megyén belül használt frazeológia, a feudális koronaeszme ebben a gondolatkörben használhatatlanná vált. Nem vitatkozik vele közvetlenül Kölcsey, de nem is említi. A kor valóságos problémáival vívódva nem tud mit kezdeni ezzel a feudális hagyatékkal. A szentkorona-gondolatot — látva annak feudális kötöttségeit — Széchenyi István közvetlenül is visszautasítja. A Stádium c. munkájában gúnyosan szól arról, hogy a koronagondolat megerősíti azt a lehetetlen helyzetet, amelyben a magyar nemes nem igazi tulajdonosa földjének: ,£ én azon nagy becsületért, hogy a szent koronának tagja, vagy Szent István köpenyének egy darabja vagyok - ami defacto, se physice, se moraliter nem igaz, tulajdonos viszont nem vagyok, hanem csak haszonélő."

15 Széchenyi, aki Hunnia minden lakosának „polgári létet" akart adni, a feudális kötöttségek oldására törekedett. Ezt felülről irányított reformmal, fokozatosan kívánta megoldani. A szűk látókörű megyei nemesség e lassú haladáshoz sem tudta igazítani feudáüs koronagondolatát. Széchenyi nem volt következetes a földesúri—paraszti viszony felszámolásában, védeni kívánta a polgárosuló nagyúri, nemesi birtokot, de elítélte, hogy a szolgaság „a nagyobb" rész jussa. ,Mágikus befolyása van a szorgalomra a birtoki sajátságnak" — írja, és szól arról: ,Mol ember emberen uralkodik önkénnyel, ott virág helyett halotti ravatal födi a mezőt, s az egész természet gyászol." A Werbőczi-féle koronagondolat az uralkodásra, a kiváltságokra és az ezt viselő szolgaságra, jogtalanságra épül. Ez a gondolat nem állhatott közel Széchényihez, aki szerint Magyarország addig nem lehet boldog és fejlett állam, „míg a népet nem emeljük a nemzet sorába" .. ,

16 A nép nemzetbe emelésének szükségességével Wesselényi Miklós is foglalkozott. A Balítéletekről c. munkájában ír arról, hogy a parasztság helyzete nem eredeti vonása az alkotmánynak. Kézaira hivatkozik, majd a Dózsa parasztháborút követő megtorlásra, 435